El tudod képzelni, hogy egy olyan hosszú, ikonikus rajzfilmsorozat, mint a The Simpsons, saját magát ismerje el annyira laza законnok-kultúrában, hogy kijelentse: „Nincs is canon”? Ez nem tréfa vagy valami szélfútta posztmodern szellem, hanem a legújabb fejlemény, amit a sorozat egyik producora, Matt Selman mondott egy interjúban. Vagyis, a legutóbbi epizódban, ahol Marge halála vagy a jövőbeli események felütnék a fejüket, a készítők szerint – nincs is valós történelem, amit követnénk.
De miért jó ez? Végül is, százötvenkét szezon és több ezer epizód után már szinte lehetetlen kötve maradni az eredeti, „történetileg megalapozott” évadokhoz. A The Simpsons mindig is egy kísérletező sorozat volt, ahol időnként flashforwardokkal szórakoztat, vagy épp meglep, hogy mikor fog lógni a történet fonalából az idő. De a jelenlegi változat szerint még ezek a flashforwardok is csak fikciók, játékok a képzelet szintjén, amiket később bármikor lehet felülírni.
Ezzel a kijelentéssel a sorozat saját magát is felülírja, mintha konfliktusok, halálesetek vagy jövőképek csak egyfajta játékok lennének, nem megváltoztathatatlan tények. Ez pedig elég merész, ha megnézzük, mennyire voltak korábban szentírásként kezelve bizonyos epizódok vagy karakterek halála. Ma már tudjuk, például, hogy Maude Flanders vagy Edna Krabappel halálát véglegesnek gondolták – legalábbis akkoriban. Szóval, a legutóbbi epizód, a „Estranger Things” (igen, a címe is utalhat egy másik, népszerű sorozatra) nemcsak a sorozat történetében, hanem a fandom szemléletében is hatalmas változást hozott.
A „nincs canon” kijelentés azt jelenti, hogy lényegében a The Simpsons univerzuma nem szigorúan kötött. Szinte minden epizód, minden esemény, amit megnézünk, lehet, hogy egyszerű „fantázia”, ami nem kell, hogy beépüljön a nagyobb képbe. Ez az irány inkább felszabadítja a készítőket, de közben kérdéseket vet fel a rajongóknak is. Vajon mennyire lehetünk biztosak abban, mi valós, és mi csak a szórakoztatás kedvéért lett kitalálva?
És itt jön a kérdés: valóban szükségünk van-e erre a fajta libertárius megközelítésre? Az, hogy nincs „valódi” canon, azt eredményezi, hogy a történések egyre inkább szabadon szárnyalhatnak. Egyrészt ez lehetőséget ad a kreativitásnak, másrészt viszont néha olyan érzésünk lehet, mintha a múltat is le lehetne nullázni egyetlen kérdéssel: „Ez most tényleg így volt?” A sorozat nagy erőssége mindig is a kétkedő, szellemileg nyitott nézők közössége volt, akik szerették követni, hogy hol tart a legendás Springfield, és mi a fikció, mi a valóság.
A legutóbbi epizód technikailag egyfajta határátlépés volt, amivel a készítők egyfajta játékra hívják a rajongókat. Ugyanakkor ez a „nincs canon” filozófia kérdéseket vet fel arról is, milyen irányba halad a hosszú múltra visszatekintő sorozat. Számomra egyrészt felszabadító, másrészt kissé zavaró ez a szellemi szabadság. Azt tapasztalom, hogy a nagyobb művek, legyenek azok sorozatok vagy könyvek, általában akkor működnek a legjobban, ha van egy stabil „történeti talajuk”. De vajon nem ez a legtöbb modern digitális és popkulturális alkotás egyik alapproblémája? A határvesztés a fictio és a valóság között, ahol már nem tudjuk pontosan, mi hogy van.
Ez a fajta gasztronómiai játék az idővel, a történelemmel, a halállal, és a jövővel a popkultúra egyik különleges szakterülete lehet, vagy lehet egy túlzottan liberális megközelítés csapdája is. A kérdés, amit hagyok a levegőben, az az: lehet-e valóban kapcsolat a valóság és a fikció között, ha a fikció saját magát is tagadja? Vagy ez az ironikus, a szabadságot megtestesítő kijelentés egyben a végső, tudati kihívás is?
A The Simpsons nemcsak egy rajzfilm, hanem egy popkulturális jelenség, ami folyamatosan alakítja a saját narratíváját, vagy épp lebontja a szabályokat. Ez az irány üzenhet valamennyit a nézőknek arról is, hogy talán túl sok minden nem is az, aminek látszik. De mi lesz, ha így növekedünk, és egyre több alkotás nyitottá válik arra, hogy minden történet – mint ez a sorozat is – egy nagy, szabad kaland legyen, ahol nincs végső határ, csak a képzelet.
Végül, vajon baj-e ez? Nem fogunk-e eltévedni ebben a dolce vita univerzumban, ahol mindenki azt hiszi, hogy minden lehet, mert nincs is mit komolyan venni? Érdekes lesz látni, merre mozdul tovább ez a történet, vagy inkább az lenne a kérdés, hogy még egyáltalán fontos-e ez. A jó kérdés még mindig az, hogy vajon a „nincs canon” filozófiája segít-e megőrizni a sorozat szellemét, vagy inkább veszélyezteti a hosszú távú identitását?
Valószínűleg, ahogy a művészetek és a kultúra fejlődnek, ez a laza, szinte anarchista hozzáállás egy másik távlatot nyit meg. Persze, nem könnyű így működtetni egy franchise-t, de lehet, hogy ez az irány nemcsak a The Simpsons-nak, hanem az egész egyre inkább fluid, bizonytalan kultúrának az iránya?
Szerinted tényleg ez az irány a jövő? Vagy csupán egy szellemi kaland, ami egyelőre csak a végtelen játék része?