A mangán árnyoldala: amikor az EU zöld átállása máshol szennyez

Gondoltál már arra, hogy honnan származnak az elektromos autókban és szélturbinákban használt anyagok? Amíg mi tisztább levegőért és fenntarthatóságért törekszünk, egy kis grúz város lakói életüket kockáztatják ugyanezen célok érdekében. A mangánbányászat Grúziában nemcsak az ottani emberek egészségét és otthonait teszi tönkre, de megkérdőjelezi az Európai Unió környezeti és emberjogi elveit is.

Ahol a fekete folyamok folynak

Képzeld el, hogy a csapból fekete, nehézfémekkel szennyezett víz folyik, a házad falai repedeznek a föld alatti bányászati tevékenység miatt, és a levegőt mérgező por tölti meg. Ez a mindennapos valóság Chiatura városában, Grúzia nyugati részén. Giorgi Neparidze, egykori bányász, mostani aktivista még a száját is varratta be tavalyi éhségsztrájkja során – csak hogy megszólalhasson a grúz mangánbányászat körüli botrányok miatt.

„Áldozatul estünk, hogy mások jobb életet élhessenek” – mondja Neparidze. „Chiaturában csak 40 000 ember él. Lehet, hogy betegek vagy rossz körülmények között élnek, de feláldozták őket, hogy milliók európaiak tisztább környezetben élhessenek.”

Az EU kétarcú politikája

A mangán nélkülözhetetlen az acél megerősítéséhez, de még inkább a zöld átállás kulcsanyaga: szélenergia-farmokban és elektromos autók akkumulátoraiban egyaránt használják. Az EU 2022-ben 20 000 tonna mangánötvözetet vásárolt Grúziából, majd egy évvel később kritikus nyersanyaggá nyilvánította.

De miközben Brüsszel kemény környezetvédelmi szabályokat hoz, a grúz mangán ellátási lánc felügyelete rendkívül laza. Az európai cégek gyakran nem tudják, honnan származik az általuk használt mangán. Az olasz szélenergia-szövetség, az ANEV is megerősíti: „Nincs konkrét kötelezettség a acélgyártásban használt fémek nyomon követésére.”

Tavaly bevezetették ugyan a vállalati fenntarthatósági irányelvet, amely kötelezővé teszi a ellátási lánc ellenőrzését, de alig egy év után az Európai Bizottság már javasolta a szabályok enyhítését is. Németország és Franciaország pedig teljes eltörléséről beszél.

Az emberi árat ki fizeti?

Chiaturában két fronton is harcolnak. A bányászok biztonságosabb munkakörülményeket, magasabb béreket és fizetett betegszabadságot követelnek. A falvak lakói, akiknek otthona a bányászat miatt omlik össze, méltányos kártérítést akarnak. A helyiek szerint a Georgian Manganese cég, amely a kormányhoz közelálló oligarchák kezében van, kevesebb mint 5%-uknak fizetett eddig kompenzációt.

A tiltakozások egyre elkeseredettebbek: az aktivisták lezárták a bányák bejáratát, blokádot állítottak az utakre, hogy megakadályozzák a mangán szállítását. A cég válasza azonban az lett, hogy leállította a termelést – ami gyakorlatilag még nagyobb nélkülözést jelent a már így is szegény régió számára.

A környezeti katasztrófa mértéke

Független laborvizsgálatok szerint a Chiatura mellett folyó Kvirila folyó mangánszintje tízszerese a megengedett határértéknek. A helyiek ezzel a vízzel öntözik a földjeiket, halásznak benne – de a halállomány egyre csökken. A krónikus mangánkitettség visszafordíthatatlan neurológiai károsodást, máj- és vesebetegségeket okozhat.

A cég honlapján elismerik a folyó szennyezését, és német szűrőrendszerrel való tisztításról beszélnek. A helyiek azonban azt állítják, hogy a szűrőket csak akkor kapcsolják be, amikor ellenőrök érkeznek – egyébként a szennyvizet közvetlenül a folyóba engedik.

A jövő, amit választunk

Chiaturában a tiltakozók nemcsak egy bányavállalat ellen harcolnak, hanem egy olyan rendszer ellen, amelyet oligarchák és a hatalomhoz közelálló érdekek irányítanak. A Georgian Manganese anyavállalatát, a Georgian American Alloyst luxembourgi cégként jegyzik, amelynek résztulajdonosa a szankciókkal sújtott ukrán oligarcha, Ihor Kolomoisky.

Ahogy Grúzia egyre autoritább irányba halad és távolodik az EU-tól, a tiltakozók helyzete egyre veszélyesebbé válik. Az aktivistákat letartóztatják, a független médiát felszámolják, és a tiltakozás lehetőségei egyre szűkülnek.

Vajon ha mi lennénk Chiatura helyében, nem varratnánk-e be a szánkat, hogy megszólalhassunk? Az EU zöld átmenete valóban fenntartható lesz, ha mások egészségének és otthonának a kárára valósul meg?