Leo XIV pápa – a Sár és a Szeretet Harcosa, aki Kihívások Előtt Áll

Mit jelent ma a keresztyén szeretet? Ez a kérdés körül forog szinte minden második politikai vitában, miközben egy új, igencsak szokatlan pápai szolgálat kezdődik Rómában. Leo XIV, az első amerikai pápa története mégsem csak származásáról szól, hanem egy olyan meggyőződésről, amit a perui sárban is gyakorolt. És éppen ez teszi őt talán kiemelkedővé ezekben a megosztott időkben.

Mert ne felejtsük el: miközben Chiclayo püspökeként a perui esőerdőkben tényleg csizmát húzott és sárba mászott, hogy a 2022-es árvizek áldozatainak segítsen, másutt a világ nagyhatalmai épp az ellenkező irányba haladnak. Az USA és az Egyesült Királyság is jelentősen visszavágtak a külföldi humanitárius segélyeken, és egyre erősebb az önzésre, a befelé fordulásra buzdító retorika. Miért fáj ez különösen?

A „Szeretet Hierarchiája” és Ami Az Igazság

Egy konkrét példa ragad meg a cikkből, és szinte felháborít. Az amerikai alelnök, JD Vance egy úgynevezett „szeretet-hierarchiáról” beszélt, amivel az anti-bevándorló álláspontját próbálta igazolni. Eszerint a szeretet először a családra, aztán a szomszédokra, majd a nemzetre, és csak legvégül, a legkevésbé, az embertársakra terjed ki. És ami a legmegdöbbentőbb: ezt keresztény tanításként állította be.

De tényleg erről szól a kereszténység? Semmiképpen. A szerző, Peter Waddup, a Leprafőmisszió vezetője, egyértelműen rámutat: „Ez politikusok beszélnek arról, hogyan szeressünk, nem pedig a Szentírás.” Jézus a Jó Samaritánus példázatában épp azt hangsúlyozza, hogy a „szomszéd” nem feltétlenül az, aki hasonlít ránk vagy aki közel él. A segítségnyújtás, a szegények, a kiszolgáltatottak felé fordulás nem kizárólag keresztény feladat. Minden nagy világvallás – az iszlám, a zsidó, a buddhista, a hindu hagyomány – erősíti az együttérzést, az igazságosságot és az alamizsnát.

A Hit Mint Erősítő Az Emberiségért

Waddup nem vallási fanatizmusról ír, hanem a hit gyakorlati erejéről. Tapasztalatai szerint, a hit alapú szervezetek és vezetőik hihetetlenül fontos szerepet töltenek be a legszegényebb közösségekben. Az ázsiai és afrikai terepmunkájuk során például vallási vezetőkkel együttműködve képezik ki őket a lepra korai tüneteinek felismerésére. Miért pont ők?

• Mély, megbízható kapcsolat: A hitvezetők rendkívül erős kapcsolatot ápolnak közösségükkel. Az emberek hisznek nekik.
• Felvilágosítás és tények: Így hatékonyan tudják eloszlatni a leprával kapcsolatos mítoszokat és babonákat (pl. hogy átok vagy szégyen).
• Segítségkérés ösztönzése: Hitelesen tudják rávenni az embereket, hogy forduljanak egészségügyi szakemberhez, mert a korai kezelés gyógyíthatóvá teszi a betegséget.

„Nem tagadom a hihetetlen munkát, amit hit nélküli emberek is végeznek nap mint nap”, írja Waddup. Az önzetlenség, a kedvesség természetesen nem vallásfüggő. De számára és sok más hívő számára a hit adja a mély motivációt, az elhivatottságot. „Keresztényekként hisszük, hogy minden embert Isten teremtett és mélyen szeret… Hívőként pedig szeretnénk megosztani Isten szeretetét mindenkivel, akit teremtett.” Egy alapvető kérdést vet fel: „Mi is a hit, ha nem az, hogy az embertársainkról való gondoskodásban osztjuk meg?”

Leo XIV Pápa: Egy Szimbólum és Egy Kihívás

És itt térünk vissza Leo XIV pápához. Első vatikáni beszédében, a Szent Péter bazilika erkélyéről, könnyedén váltott olaszról spanyolra, hogy köszöntse a híveket, külön kiemelve „az én szeretett Chiclayói egyházmegyémet Peruban”. Nem csak szavakkal képvisel egy olyan szeretetet, ami átíveli a nemzetek és társadalmi rétegek határait, hanem a tetteivel is bizonyította. A Chiclayó-i sárba mártott csizma nem metafora, hanem konkrét tanúbizonyság.

Ez teszi olyan jelentőséggé a pápai szolgálatát egy olyan világpolitikai légkörben, ahol a gazdag nemzetek egyre inkább elfordulnak a globális szegénység és a humanitárius válságok sújtotta emberektől. Leo XIV egy élő szimbóluma annak a hitnek, amely az emberiség egészéért felelősséget érez. A „tartós béke” és a „humanitárius segítségnyújtás” iránti buzdítása, ahogy Waddup írja, „igazi erősítő a léleknek”, egyfajta ellenanyag a turbulens és megosztott világ ellen.

De a kihívás óriási. Nem elég egy pápa példamutató jelenléte. Az a „szeretet-hierarchia”, amit Vance és hasonló gondolkodású politikusok hirdetnek, mélyen beivódott a nyilvános diskurzusba. Hogyan lehet ezt az önző narratívát megdönteni? Hogyan lehet megmutatni, hogy a hit nem a kirekesztésre, hanem a befogadásra, nem a falak építésére, hanem a hidak építésére szólít? Leo XIV példája erőteljes, de elég lesz ez ahhoz, hogy a politikai akarat is megváltozzon? Vagy legalább hogy a hívők szívükben megkérdőjelezzék, hogy mit is jelent valójában a „szomszédodat szeresd” parancsolata egy globalizált világban?

Az új pápa útja most kezdődik, egy olyan világban, ahol a vallást gyakran politikai célokra használják fel. A Chiclayó-i sár emléke és a Vatikáni erkély szavai erőteljes alapot adnak. De vajon sikerül-e hangját messzire elvihetővé tennie az önzés és a félelem hangos zsivajában? Ez talán a legnagyobb kérdés, amit a szolgálata felvet. Lesz-e elég az a csizma, ami már egyszer bemártotta magát a sárba, hogy újra és újra inspiráljon másokat is a cselekvésre?

Frissítve: 2023. október 27. | Írta: Péter (a blog szerzője)

Kapcsolódó téma: A Vallási Hit Szerepe a Modern Humanitárius Segélynyújtásban