Energiapolitika a megújulók korában: mit várhatunk az Egyesült Királyság választásai után?

Az energiapolitika furcsán csendesen maradt a közelmúltbeli brit választások előtt, miközben a tét valójában hatalmas. Angliában sok minden Westminsterben dől el, de a skót és walesi kormányok álláspontja már most is befolyásolja a jövő országos klíma-vitáit. Én legalábbis akkor éreztem igazán súlyát, amikor a megújulók és az atom kérdése egyszerre kezdett dominóként megjelenni a beszélgetésekben. Energiapolitika fronton tehát nem csak pártokról, hanem ütemezésről és irányról szól a történet.

Skócia és Wales: különböző utak, ugyanaz a nyomás

Az Egyesült Királyságon belül az eltérések mélyültek. A konzervatívok egyre kevésbé támogatják a net zero irányát, miközben a Reform UK keményebben támadja a megújulókat. Skóciában pedig még színesebb a kép.

Csak a Zöldek állnak ki következetesen az új fosszilis fejlesztések ellen a North Sea térségében. Ugyanakkor az SNP korábban elutasította a Rosebank olajmezőt, de a közelgő döntések előtt ez a pozíció puhább lett. Skót Labour ezzel szemben az új atomerőművekben látja a megoldást.

Energiaválság és választási stratégia: adó, spórolás vagy gyors átállás?

Globálisan is megosztott a kép, hogyan reagáljanak a megugró energiaárakra. A Carbon Brief elemzése szerint a legtöbben tüzelőanyag-adócsökkentést választanak, és több országban jelenik meg az energiafogyasztás korlátozása is, például rationálás jelleggel.

Viszont Európában és Indiában máshogy gondolkodnak: náluk gyakran a megújulókra való átállás felgyorsítása kerül előtérbe. Ez számomra azért érdekes, mert az átmenet így nem csak klímacél, hanem válságkezelési eszköz is: kevesebb kitettség, több tervezhetőség.

Long-tail kérdés: hogyan lesz “roadmap” fosszilis út nélkül?

A kolumbiai klímacsúcson indított kezdeményezés különösen időzítettnek tűnik. India nem kapott meghívást, mert korábban nem vállalt fosszilis kivonási kötelezettséget. A roadmap-fókuszú, kolumbiai és holland társ-kezdeményezés ugyan nem kényszeríthet másokat, de a puszta együttműködés kedvező jel.

Miért számít az energiaszabályozás nemcsak kormányoknál?

Az üvegházhatású gázok növekvő veszélye továbbra is a legfőbb ok a tisztább energiára való átállásra. De a COP-folyamat egyik gyenge pontja, hogy nehéz áttörni az ellenállást a “petrostates” és az olaj-gáz érdekcsoportok részéről.

Ugyanakkor ha az energiaár-sokkok valóban megrendítik a status quo-t, és rövid távú ösztönzőt adnak a beruházásokra, akkor a mostani krízisnek lehetnek pozitív mellékhatásai is: több szél- és napenergia, kevesebb kényszerű hátradőlés.

A energiapolitika nem lehet pusztán fogyasztói döntés kérdése. Mégis, amikor emelkednek az elektromos autók és napelemek eladásai az Egyesült Királyságban és Európában, azt mutatja: az emberek alkalmazkodnak. Szerintem ez a társadalmi rugalmasság az, ami végül az átállást valósággá teheti.

Ha a választások után a skót, walesi és angliai új adminisztrációk egymáshoz képest is eltérő utakat választanak, vajon sikerül-e összefogni egy széles támogatottságú, gyors megújulós fordulatra? És ha igen, ki lesz az, aki a legkövetkezetesebben tartja majd a tempót az energiaparadoxonok közepén?