Védelmi kötvények: miért lehet szükség közös finanszírozásra Európában

Az elmúlt egy évben a NATO hágai csúcsa után sok európai vezető hatalmas védelmi költésről beszélt. De közben a kulcskérdés ugyanaz: a pénz tényleg megvan, vagy csak retorika? Védelmi kötvények nélkül könnyen lyukas maradhat a rendszer, főleg akkor, ha a befektetők bizalma kerül előtérbe.

Nálam ez a téma nemcsak geopolitika, hanem „valóságszint” kérdés: mennyire komoly az a vállalás, amit a közös biztonságról hallunk. És igen, a piacok félelme sok országban erősebbnek tűnik, mint az orosz fenyegetések.

Amikor a politikai akarat ütközik a kötvénypiaci félelmekkel

A brit kormányban a feszültség odáig fajult, hogy John Healey lemondott. Nem véletlenül. A lényeg az volt, hogy a szükséges források nem érkeznek meg időben, miközben a fenyegetés nő.

És közben a NATO-on belüli ambíció is nagy: biztonsági garanciák Ukrajnának, valamint a Hormuz-szoros körüli szabad hajózás támogatása. Csakhogy a pénzügyi ütemezés elmarad. Ilyenkor a döntéshozók mintha inkább a bond markets-t néznék, mint az események kockázatát.

Long-tail: Miért pont a euro-denominált közös finanszírozás működhetne?

Felmerült egy kényelmetlen, de logikus ötlet: közös, euróban denominált védelmi finanszírozás a készséges NATO-szövetségesekkel. Az elképzelés mögött az áll, hogy a pénzügyi piacok már régóta kerestek egy „biztonságos eszközt” a 2010-es eurózóna-válság óta.

A gond csak annyi, hogy a védelmi kötvények és az ehhez hasonló közös eszközök politikailag kényesek. Németországban különösen. Mégis volt precedens: a Covid-19 alatt egyedi, egyszeri közös hitelfelvétel történt az EU gazdaságának támogatására.

Mit mondanak a számok: 5% GDP és a hiányzó kihasználtság

A hágai megállapodás szerint 2035-re a védelmi kiadások célja elérni az 5% GDP-t. Ebből 3,5% a mag katonai költésekre, 1,5% pedig olyan kapcsolódó költségekre, mint az infrastruktúra, gyors átcsoportosítás és energia- vagy kommunikációs védelem.

Az viszont probléma, hogy az EU-n belül több ország nem használja ki teljesen a plusz mozgásteret. Az Európai Bizottság tavaly extra hitelfelvételt engedett, hogy felgyorsuljon a védelmi kiadások növelése. Ehhez képest sokan óvatosak maradtak.

És mi van, ha a stratégia késik?

A történet egyik tanulsága, hogy a késlekedés drágán jön. A cikkben szereplő példák alapján a piacok gyorsan áraznak: kockázati felárak, kötvényhozamok, bizalmi hullámvasút.

Ha a közös finanszírozás kimarad, maradnak az „alternatívák”: népszerűtlen megszorítások infrastruktúra vagy jóléti tételek irányába, vagy a NATO-célok elcsúsztatása. De mindkettő a biztonság rovására megy.

Számomra a kérdés egyszerű: mennyit ér egy nagy ígéret, ha a finanszírozás csak lépésenként érkezik? És ha tényleg nő a kockázat a következő években, nem lesz-e túl késő akkor dönteni, amikor már nem lehet gyorsan reagálni?