Earthsea meséi: miért ennyire megosztó a Studio Ghibli legvitatottabb filmje?

A Earthsea meséi (Tales from Earthsea) ritka eset: a Studio Ghibli rajongótábora egyszerre szeret és vitatkozik róla. A 20. évfordulós új mozipremier kapcsán sokan újranézik, és előkerül a régi kérdés: tényleg a „leggyengébb Ghibli”, vagy csak rossz pillanatban, rossz elvárásokkal érkezett?

Goro Miyazaki első egészestés rendezése 2006-ban egyszerre volt bátor és kockázatos vállalás. Ursula K. Le Guin Földtenger-regényeit nem egyetlen könyv alapján dolgozta át, hanem több rész motívumait és szereplőit szőtte egy nagy fantasy történetbe. Nem csoda, hogy a tempó és a szerkezet sokaknál fennakadt—de közben a film vizuálisan és zenei hangulatban még ma is betalál.

Miért lett ennyire megosztó az Earthsea meséi?

Az egyik fő kritika az volt, hogy a történet időnként egyszerre siet és elidőzik. A film utazásának gerince többek között a A legmesszebbre nyúló part vonalát idézi, miközben más könyvek fontos témáit és karaktereit is beleszövi. Az eredmény: vannak jelenetek, amik funkciót cserélnek, és kevesebb idő jut az érzelmi átmenetekre.

Ráadásul a „stúdió-fiú” történet is rátelepszik a munkára. A forrás szerint Hayao Miyazaki állítólag fenntartásokkal figyelte a rendezést, majd végül teret adott fiának. Ez a családi dinamikus sok beszélgetésben háttérbe szorította magát a filmet.

Amiben az Earthsea meséi még mindig erős

Az évfordulós újranézés egyik legmeglepőbb hozadéka, hogy a sokszor „rossznak” bélyegzett filmről ma többen beszélnek úgy, mint ambiciózus, de sebesült fantasy-ról. A képi világ például ma is kiemelkedő: a festett hátterek és a hangulatteremtés tipikusan Ghibli-szint.

Joe Hisaishi zenéje pedig külön említést érdemel. A filmben gyakran kapnak helyet a széles vonósok, finom zongoradallamok és meleg, rézfúvós fanfárok. Nekem ez a zenés „támasz” teszi hihetővé a csendes, melankolikus pillanatokat—amikor a történet látszólag megtorpan, a hangulat akkor is továbbvisz.

Ha pedig a streamingkorszakkal érkezett új nézőkről kérdeznének, sokan kevesebb terhet éreznek. Nem „kell” rögtön a Szellemjáró kastély szintjén teljesíteni. HBO Max-on például más az összehasonlítási kényszer—és ez a Earthsea-t kevésbé csúcsra pörgetett elvárások mellé teszi.

Earthsea meséi és a „kezdeti botlás” mítosza

Nem attól lesz vita tárgya, hogy nincs benne ötlet. Inkább attól, hogy a filozófiai mag és az epikus szerkezet nem mindig találkozik időben. Sokan ezért érzik úgy, hogy a film egyszerre akar tisztelegni Le Guin univerzumának, és közben saját hangot keresni.

Goro későbbi munkája, az Earwig és a boszorkány már más irányba is mert menni (3D, új kísérlet), és vannak, akik még annál is rosszabbnak tartják. Szóval lehet vitatkozni az „örökség rangsoráról”, de az biztos: az Earthsea meséi nem egy közönyös darab, hanem egy igazi alkotói próbálkozás.

Persze marad bennem egy kérdés: ti mit láttok benne inkább—szerkesztési hibát, vagy egy olyan bátor fantasy-kísérletet, ami épp ezért marad emlékezetes?