Az asszisztált öngyilkosság törvény: Hol tart most a brit vita?

Egy hétnél is kevesebb idő van hátra, mire a brit Felsőház szeptember 12-én másodszor is megvitathatja az asszisztált öngyilkosság törvényjavaslatát. A téma messze túlmutat a politikai palettán, és mélyen érinti az orvosi etika, az emberi méltóság és a társadalmi felelősség kérdéskörét. De vajon milyen áron jönne ez a változás?

Mi is történik pontosan?

Bár a javaslat már átesett az alsóházon, a végső döntés még mindig a Lordok Háza kezében van. Érdekes módon ez nem kormányzati javaslat, hanem egy párton kívüli képviselő, Kim Leadbeater által benyújtott indítvány. Emiatt a Lordoknak nincsenek kötve a hagyományosnak számító korlátok – nyíltan szavazhatnak a lelkiismeretük szerint.

A kormányzat sem egységes ebben a kérdésben. Maga az egészségügyi miniszter, Wes Streeting is ellenezte a törvényt, ami önmagában is sokat elmond. Fő aggodalma az volt, hogy a jelenlegi, már így is túlterhelt egészségügyi rendszer nem tudná biztosítani a megfelelő palliatív ellátást, és így az emberek gyakorlatilag „rá lesznek kényszerítve” az asszisztált öngyilkosság mellett döntésre.

Az ellenzők hangja: Írjunk, imádkozzunk, szólaljunk fel!

A Care Not Killing nevű csoport aktívan lobbizik a törvény ellen, és arra buzdítja támogatóit, hogy írjanak fizikai leveleket a lordoknak. Igen, éppenséggel papírformában. Az oka egyszerű: sokan közülük nem is használnak nyilvános emailt, vagy nem figyelnek oda rá.

A katolikus egyház is felszólalt. Sherrington érsek hangsúlyozta, hogy egy ilyen törvény nem csak az élet végét választókra hatna. Az intézmények, gondozók és orvosok is erkölcsi dilemmába kerülnének. Ha az asszisztált öngyilkosság válik „joggá”, akkor az egészségügyi szolgáltatók számára kötelezővé is válhat – akár erkölcsi vagy vallási ellenérzéseik vannak akár nincsenek. Ez pedig sarkalatos kérdést vet fel: vajon mennyire vagyunk hajlandóak tiszteletben tartani az egyéni lelkiismeretet egy ilyen érzékeny területen?

A palliatív ellátás: Az elhanyagolt alternatíva

Mind az érsek, mind az egészségügyi miniszter egyetért abban, hogy a valódi probléma a palliatív ellátás hiánya. Kiváló, ahol elérhető, de országszerte egyenetlenül van jelen. Ha nincsenek meg az emberi méltóságot és fájdalommentességet biztosító ellátási lehetőségek, akkor valóban könnyen átbillenhet a mérleg nyelve az öngyilkosság irányába. Ez nem szabadság, hanem a választás hiánya.

Tehát a kérdés nem csak arról szól, hogy szabad-e, hanem arról is, hogy milyen körülmények között és milyen alternatívákkal nézünk szembe.

Érdekes lesz figyelni, hogyan dönt a brit társadalom – és vajon más országok, köztük mi is, követnénk-e az utat. Szerinted egy ilyen törvény bevezetése előtt elengedhetetlen lenne egy országos, mélyreható párbeszéd a végzetszolgálat és a méltóság jelentéséről?