Afgan menekültek visszaküldése: miért robbant vita az Egyesült Királyságban?

Az afgan menekültek visszaküldése körüli vita ismét fellángolt az Egyesült Királyságban. A belügyminiszter-helyettesi szinten megszólaló Shabana Mahmood nem zárta ki, hogy a kormány egy új visszatérési programon dolgozik. Eközben az ENSZ és több jogvédő szervezet súlyos helyzetet ír le Afganisztánban.

Szerintem itt nem csak külpolitikai számolgatásról van szó. Hanem arról is, hogyan próbálják összeegyeztetni a határellenőrzés logikáját az emberi jogok valóságával. És ez az, ami hosszú távon képes bizalmat rombolni vagy épp erősíteni.

Mi változna a jelenlegi szabályokhoz képest?

A brit kormány jelenleg nem tud visszaküldeni elutasított menedékkérőket Afganisztánba. Ennek oka, hogy a brit állam nem ismeri el a tálibok vezette kormányt.

Ha bevezetnének egy visszatérési programot, az visszafordítaná a jelenlegi politikát. Ez pedig több humanitárius szervezet szerint várhatóan sokkoló lenne.

Miért tartja kockázatosnak a nemzetközi közösség?

Az ENSZ legutóbbi leírása Afganisztánt a „human jogok sírkertjeként” jellemezte. A jelentés szerint a rendszer a kínzást és a testi büntetést is alkalmazza.

Külön kiemelik a nők és lányok helyzetét: a 11 év felettiek gyakorlatilag ki vannak zárva az oktatásból, és a legtöbb fizetett munkából is tiltják őket. Ezek alapján nehéz „biztonságos visszatérésről” beszélni.

Long-tail szempontból ez a kérdés így tehető fel: afgan menekültek visszaküldése milyen kockázat mellett képzelhető el? És a válasz sok szereplő szerint nem megnyugtató.

Mit jelent a „monitoring” és a fokozott diplomácia?

Mahmood azt mondta, hogy szorosan figyeli más országok tárgyalásait és a visszatérési egyezmények alakulását. Nem zárta ki, hogy hasonló beszélgetések is megindulhatnak.

Közben több európai szereplő már próbál „kezdő lépéseket” tenni Kabul irányába. Például svéd közlés szerint Kabul és Brüsszel között visszatérési egyezkedést célzó megbeszélések folynak.

Sőt, Németországot is említik úgy, mint amely több alkalommal deportált Afganisztánba bizonyos személyeket. Ugyanakkor Oxfordi szakértő szerint a gyakorlatban sok ország mégsem küldi vissza az elutasítottakat.

Hogyan függ össze a csatornán érkezéssel?

A brit kormány célja, hogy csökkentse a kis csónakos átkelők számát a Csatornán. A jelentések szerint az afgánok voltak a leggyakoribb nemzetiség a 2025-ös időszakban.

Emellett szigorítottak az elbíráláson: a menekültként való elismerési arány a 2023-as 99%-ról 2025 első felére 38%-ra csökkent. A rendszer így sokaknál azt eredményezi, hogy jogi státusz nélkül maradnak az országban.

Ráadásul bevezették az „one in, one out” logikát a csatornán érkezők kezelésére, és a várakozási idő is hosszabb lett az elismertek számára. Ez már messze nem csak adminisztráció, hanem hosszú élethelyzetekről szól.

Szabad-e úgy „megoldást” találni, hogy a háttér sötét?

Amikor az afgan menekültek visszaküldése témája feljön, a legnagyobb súrlódás ott van, hogy a döntéshozók mennyire tekintik biztosnak a visszatérés kimenetelét. Az ENSZ és a jogvédők viszont azt hangsúlyozzák, hogy a körülmények romlottak, különösen nők és lányok esetén.

Közben politikai célok is ott lebegnek: csökkenteni az érkezéseket, szigorítani az elbírálást, és „rendet” tartani a rendszerben. De vajon a rendteremtés közben nem csúszik el túl könnyen valami emberi?

Én azt figyelem, hogy a brit válasz mennyire marad következetes: szigor vagy védelem, párbeszéd vagy kényszer. És szerintem ez a kérdés nem fog eltűnni attól, hogy „monitoring” szintre csomagolják.