Following: Christopher Nolan korai filmje, amit érdemes újranézni

Following nem az a film, amit mindig a legelsőként említenek Christopher Nolanről. Pedig ha érdekelsz az alkotó útja iránt, ez a korai munka igazi kapu a későbbi nagy stílushoz. A történet egyszerűnek indul, aztán szépen beszív mindent, amit a kíváncsiság és a rossz döntések adnak. Ráadásul a film Following szabadon elérhető is, például Kanopy-n vagy AMC+ előfizetéssel.

Nálam ez a film azért működik ma is, mert minimálköltségvetésből épít feszültséget. És közben nem akar “nagyot alakítani”, mégis belehúz. Olyan, mint egy korai noir hangulatú kísérlet, ami már sejteti a későbbi Nolan-féle játékosságot.

Miért különleges a Following Nolan pályáján?

Christopher Nolan karrierje gyakran “meteorszerűen” van leírva. A Memento gyorsan befutott, aztán jött a Batman Begins, és hirtelen mindenki Nolanról beszélt. Ehhez képest a Following 1998-ban még inkább egy kísérleti indulás: benzinnel teli kíváncsiság, de komoly költségvetés nélkül.

Ha a korai munkákat keresed, a Following jó long-tail kulcsszó a böngészéshez is: “Nolan első filmje, ami noir hangulatú”, vagy “mennyire fontos a Following a későbbi filmekhez” jelleggel sokan ide futnak rá.

Az alapötlet: követés, majd csúszás a sötétben

A történetben Bill (Jeremy Theobald) munkanélküli író. Van egy különös hobbija: Following módra követi az utcán idegeneket, csak azért, hogy lássa, hová mennek. A motiváció egyszerre ártatlan és nyugtalanító. Nincs “küldetés”, csak kíváncsiság.

Persze hamar jön a fordulat: egy választott célpontból üzleti partner lesz. Cobb (Alex Haw) profi betörő, aki a saját logikája szerint mutatja meg, hogyan lehet ebből “élhető” világ. Bill pedig gyorsan beleragad—és ezt a tempót Nolan már itt jól érzi.

Mi adja a film varázsát: nappali noir és okos minimalizmus

A legfeltűnőbb az, hogy a Following fekete-fehér, 16 mm-es érzetet hoz, és mégis nappal játszódik. A noir műfaj általában sötétséget ígér, itt viszont a kontrasztot a hangulat és a megfigyelés adja. Szerintem ettől lesz furcsán modern.

Ráadásul a “klasszikus” elemek—környezet, villanások, kis részletek—csak annyit kapnak, amennyit muszáj. Nincsenek fölös díszletek. Így a néző figyelme végig fókuszban marad. Ez a fajta fegyelem később is visszaköszön Nolan filmjeiben, csak nagyobb költséggel és még nagyobb szerkezettel.

Ha idén újra elővennéd Nolan korai arcát, tényleg megéri a Following-gal kezdeni. Neked inkább az izgalom a vonzó benne, vagy az a “miért követik egymást a döntések” érzés, ami már a legelső képkockán ott lappang?