Jan Bula és Václav Drbola vértanúsága: miért fontos a kereszt tanúságtétele kommunizmus alatt?

Május végén Rómában a boldoggá avatás előtt idézték fel Jan Bula és Václav Drbola cseh papok történetét. A szertartás közeledtével nemcsak a múltra figyelünk: arra is, mit kezdjünk a tanúságtétel üzenetével a hétköznapokban. A beszédek lényege: Jan Bula és Václav Drbola vértanúsága azt üzeni, hogy még a legigazságtalanabb helyzetben is lehetséges Krisztust megmutatni.

Cardinal Michael Czerny a „Communism alatt megáldott vértanúk” konferencián úgy fogalmazott: nincs olyan emberi helyzet, amelyben ne lehetne Krisztust tanúsítani. Ez nem romantika, hanem üzenet azoknak, akik nyomás, félelem vagy elhallgattatás közepén élnek.

A történelem sötétjében átszúrt fény

Rómában a Pontifical College Nepomucenóban összegyűltek azért, hogy hálát adjanak két pap életéért. Czerny szerint a gyűlölet sötétje és az akasztófa hidege nem lett az utolsó szó.

Jan Bula és Václav Drbola vértanúsága – ahogy a bíboros kiemelte – olyan tanúság, amely a történelem sötét felhőin is képes rést ütni. Nem az erőfitogtatás a lényeg, hanem az a fény, ami imádságból születik.

Nem az erőszak győz: Isten életének továbbadása

A kommunista rendszer nem csak megölni akarta a papokat. Czerny hangsúlyozta, célja a papi identitásuk megtörése volt. Azt akarták, hogy tagadják meg a hitüket, és árulják el azt, amit képviseltek.

De a történet fordul: Jan Bula és Václav Drbola vértanúsága azt mutatja, hogy az erőszak nem tudja elnémítani az isteni életet azokban, akik rá mernek bízzák magukat Istenre. Czerny szavaival: „aranyként” próbáltattak, és nem hamvadt el a hitük, csak a félelem salakja vált le róluk.

„Isten kezében” – hogyan nézett ki ez a gyakorlatban?

A bíboros felidézte a Szentírás gondolatát is: az igazak lelkei Isten kezében vannak. Szerinte ez nem valami elvont vigasz. Azt jelenti, hogy a börtön rácsai mögött is megőrizhető a méltóság.

Ez lett a mindennapi kapaszkodó: az őrizet, a kihallgatások, a megalázás órái. Jan Bula és Václav Drbola vértanúsága ebből lesz érthető: kis következetes döntésekből nő ki a nagy hűség.

Engem ez a történet mindig visszaránt a saját „kis választásaimhoz”: vajon akkor is maradok-e hű a jóhoz, amikor senki nem tapsol? Mert lehet, hogy nem börtön vár ránk, de valamilyen formában mindannyian próbára tétetünk.