Fincantieri haditengerészeti szerződés: Milliárdok az óceánon túl, de mi marad Európának?

Amikor egy olasz hajógyár amerikai hadihajókat épít, az több mint egy üzlet: geopolitikai lépés, amely napjaink védelmi stratégiáit tükrözi. A Fincantieri 3 milliárd dolláros szerződésmódosítást kötött az USA-val, de a pénzcsordák mögött komoly kérdések bújnak meg.

A szerződés viharos vizei

A 2020-as eredeti megállapodás 10 darab FREMM típusú fregatt építését írta elő 5,58 milliárd dollárért. Most két hajóra szorult vissza a projekt – méghozzá 1 milliárd dolláros kártalanítással együtt. A módosítás időzítése sem véletlen: pontosan az EU védelmi miniszterek találkozóját megelőzően jelentették be.

Mi változott konkrétan?

A már épülő két Constellation-osztályú hadihajó elkészül, de négy plusz egység törlésre került. Helyükre kisebb, többcélú járművek érkeznek – akár pilóta nélküli felszíni harci egységek is. Érdekesség, hogy a jelenlegi két fregatt mindössze 10%-ban készült el öt évvel a szerződés aláírása után.

Olasz technológia, amerikai munkahelyek

A gyártást kizárólag az USA-ban végzi a Fincantieri leányvállalata, ami 3750 amerikai szakmunkásnak teremt megélhetést. „Olaszország gazdasági haszna elhanyagolható” – mondja Francesco Vignarca, a Olasz Béke és Leszerelés Hálózat koordinátora. „Az országunk csak néhány morzsát kap ebből a milliárdos üzletből, főleg marketingelőnyök formájában.”

Európai védelmi stratégia – összehangolt álom?

A megállapodás éles kritikát váltott ki az európai védelmi együttműködésről. Az Európai Védelmi Alap ugyan előírja a szerződéseknél a 65%-os uniós összetevő-arányt, de a gyakorlatban – mint ez az eset mutatja – a vállalatok inkább a profitot követik. „A katonai ipar nem nemzeteket, hanem nyereséges szerződéseket szolgál” – hangsúlyozza Vignarca.

Nem ez az első eset, hogy európai fejlesztésű harci technológia más kontinenseken köt ki. Emlékeztetőül: Törökország az olasz Leonardo cégtől licencelte az Agusta A129 Mangusta helikoptereket, helyi gyártás keretében.

A végső kérdés talán az: ha egy olasz állami tulajdonú cég sem képes Európa érdekeit elsődlegesnek tekinteni, vajon mire elegendők az uniós védelmi alapok? Másfélmilliárd eurós kártérítés mellett is érezhetjük, hogy a stratégiai autonómia hajója lassan kikötőt hagy el.