England zászló és identitás: miért lett megosztó a St George keres?

A minap Londonban autóztam a lányommal, és elénk került egy útmenti pub, tele Anglia zászlókkal. Azonnal tudtam, hogy „azok” a környékek következnek. Aztán kiderült: csak a World Cup-ra hangolnak, más nemzetek lobogói is ott voltak. Igen, benéztem. De közben pont ez a félreértés mutatja, miért lett ilyen kényes téma az England zászló.

Nyáron egyszerre jön a nemzetközi fociláz és a sokkal sötétebb, szélsőjobbos utcai feszültség. Az England zászló mindkettőben feltűnik: örömjelként a lelátón, jelképként pedig politikai üzenethordozóként. A kérdés jogos: hol húzódik a határ a „jó” és a „rossz” jelképhasználat között?

Amikor a zászló „címkét” kap

Az egyik oldalon kampányok jelentek meg városszerte: lámpaoszlopokra és forgalmi körökre kerültek a St George keresek, helyenként provokatív feliratokkal. Több önkormányzat biztonsági okokra vagy közterületi szabályokra hivatkozva lépett, mások viszont védelmükbe vették a lobogókat.

Szerintem itt dől el minden: a kontextus. Ugyanaz a jel, más környezetben. Ha focis sálak és hazai ünneplés mellé teszed, könnyebben „átfordul” közösségi jellé. Ha viszont tüntetésen és megfélemlítés mellett tűnik fel, akkor automatikusan gyanússá válik. És ettől feszültebb lesz a levegő.

Fociláz kontra politikai kisajátítás

Érdekes ellentétként emlegetnek olyan helyeket is, ahol az England zászló egyszerűen közösségi hagyomány. Dél-Londonban például egy lakótelep minden nagy tornán dekorálja magát: St George keresek a balkonokon, udvari díszekkel, sőt helyi futballhősöket ábrázoló falfestményekkel. Ott az üzenet: csapat, összetartás, nyár.

Ugyanakkor máshol a jelképet mintha „megfertőzték” volna. Van, aki úgy érzi, hogy a zászló mögötti ideológia ijesztő. Mások csak büszkeséget látnak benne, de közben azt is érzik, hogy a vita gyorsan személyeskedő konfliktussá tud válni.

Long-tail kérdés: lehet-e Anglia-büszkeséget úgy mutatni, hogy ne hasson kizárónak?

Nem egyszerű, de a válasz valahol az arányokban és a hangnemben van. Egy friss szemlélet szerint sokan szeretnének England flag-et úgy lengetni, hogy ne kössék automatikusan szélsőjobbos támogatáshoz. A kutatások alapján a többség a focit „egészséges nemzeti büszkeségként” keretezi.

Miért lesz nehéz „Englishness”-ről beszélni?

Szerintem a legnagyobb baj az, hogy a társalgás gyakran elakad. Ha valaki a „nemzeti” szót kimondja, sokan rögtön félnek, hogy a szélsők majd rántják el a jelentést. Ez a félelem pedig üres helyet csinál: amit nem tölt be egy kiegyensúlyozott közbeszéd, azt könnyebb radikalizmussal kitölteni.

A sport közben valahogy még működik. A foci képes olyan közös nyelvet adni, ahol a játékosok „angolokká válnak” a pályán és a közös élményben. Talán ezért ragad magára annyira az England zászló is: mert van hozzá közös emlékezet.

De vajon meddig lehet ezt „csak focinak” eladni? És ha legközelebb az England zászló nem egy stadionban, hanem egy lámpaoszlopon, falfirkával és feszültséggel együtt jelenik meg, mi lesz az első gondolatunk?