Imádság Ukrajnáért: Paul Richard Gallagher békéért könyörgött Berdychivben

2026 júliusában Berdychivben több mint háromezer hívő gyűlt össze, hogy együtt imádkozzon Ukrajnáért. Paul Richard Gallagher érsek a Kármel-hegyi Szűzanya kegyhelyén kérte a békét, és biztosította a jelenlévőket: a pápával való lelki közelség nem puszta szó, hanem kapaszkodó. Imádság Ukrajnáért – ez volt a nap üzenete, különösen azoknak, akik szenvednek.

Az esemény a latin rítusú katolikus egyházi struktúrák ukrajnai helyreállításának 35. évfordulóját is ünnepelte. A hangulatot egyszerre keretezte a nehéz időjárás és az újra feltűnő, szinte szokatlan napsütés. Nekem ez mindig különös: mintha a hit nem tagadná meg a valóságot, csak ragaszkodna a reményhez.

Berdychiv, ahol a hit történelmet is gyűjt

Berdychiv nemcsak zarándokhely, hanem jelképes pont is. A város otthona az egyik legszentebb katolikus kegyhelynek, sőt irodalmi vonatkozása is van: Conrad József itt született 1857-ben.

A vasárnapi szentmise a háború kezdete óta először zajlott szabadtéren. A családok, gyerekek, fiatalok, valamint sok idős és sérülékeny ember is együtt volt a füves területen. A zászlók, virágok és a körmenet egyszerre teremtett közösséget és erőt.

Imádság Ukrajnáért: küldetés, ami egyszerre lelki és diplomáciai

Gallagher érsek ebben az alkalomban pápai megbízottként is jelen volt, így a napnak két arca volt: lelkipásztori és diplomáciai. A szentmisén hangsúlyosan szólt a betegekhez és a szenvedőkhöz.

Long-tail megfogalmazva: ez a fajta imádság Ukrajnáért a kármelhegyi Szűzanya kegyhelyén nemcsak „esemény”, hanem lelki ritmusváltás. A beszédben többször visszatért a kérés: soha ne veszítsék el a reményt Istenben.

A béke nem varázsszó, hanem kitartás

A homília egyik erős pillanata Illés történetéhez kapcsolódott. Gallagher azt emelte ki, hogy Illésnek hét alkalommal kellett felemelnie az imáját, míg végül jött a jel: „egy apró felhő”.

Számomra itt válik igazán érthetővé a mondanivaló: a béke nem feltétlenül azonnali válasz. Inkább ajándék, amihez idő kell, és amihez kitartó hit társul.

Az érsek arra is figyelmeztetett, hogy a kétségbeesés a legkönnyebben beszivárog. Azt kérte: az emberek ne engedjék, hogy a „jelen könnyei” tönkretegyék a szeretetet, a reményt és az Istenbe vetett bizalmat. Imádság Ukrajnáért így lett egyszerre lelki gyakorlat és közösségi állásfoglalás.

Engem pedig elgondolkodtat, hogy a háború idején a hit miként tud hétköznapi kapaszkodó lenni. Vajon nálunk, békésebb környezetben is megmarad-e ez a fajta kitartás – vagy csak akkor halljuk meg igazán, amikor a világ csendje helyett a harangok szólnak?