Gázai diákok Rómában: Sapienza, Római Egyházmegye és a Sant’Egidio humanitárius kezdeményezése

A háború ritkán hagy időt tervekre. Mégis, Gázai diákok Rómában most egy új fejezetet kapnak: tanulhatnak, és közben a jövőjüket is újraírhatják. A Sapienza University, a Római Egyházmegye és a Sant’Egidio közös programjának köszönhetően összesen 72 hallgató érkezett a Gaza-övezetből, hogy 2025–2026-ban folytathassa a tanulmányait.

Ez nem csak ösztöndíj. Inkább egy hosszabb „biztonsági háló”: szállás, felkészítés, támogatás és lelki segítség is része a csomagnak. Én olvasás közben azon kaptam magam, hogy mennyire más súlya van a „tanulási lehetőség” szónak, amikor közben romok felett kell kapaszkodni.

Mit jelent a gázai egyetemi út Olaszország felé?

A program célja, hogy a háború által megtört tanulmányokat folytathassák. Az idei évben a kiválasztott diákok angol nyelvű képzéseken tanulhatnak a Sapienzián. A támogatás kiterjed az oktatási kísérésre is: akadémiai tutori segítségre, orientációra, egészségügyi ellátásra és pszichológiai támogatásra, akár a kari tanácsadó központon keresztül.

Ráadásul a Római Egyházmegye diákotthonban biztosít helyet a fiataloknak térítésmentesen érkezésüktől 2029 márciusáig. Ezt követően a tézismunka idejére egy évvel hosszabbítható az elhelyezés.

Humanitárius folyosó: ösztöndíj, szállás és integráció

A háttérben egy, februárban aláírt megállapodás áll. Ennek lényege, hogy a gázai fiatalok Olaszországban folytathassák az egyetemi tanulmányaikat. A program része a beilleszkedés is, például az egyetemi lelkészség támogatásán keresztül, valamint a szabadidős és iskolán kívüli tevékenységekben való részvétel elősegítésével.

Nem elhanyagolható elem, hogy a Sant’Egidio az olasz nyelvhez és kultúrához kapcsolódó képzéseket is biztosít. A kezdeményezés 2016 óta épít humanitárius folyosókat, amelyek több ezer menekültet segítettek biztonságosan eljutni Olaszországba.

„A radikális igen az életre” – két diák, két történet

Nada Jouda 19 évesen mesélte el, hogyan szakította meg a háború a tanulását. Ő eredetileg Rafahból jött, és elmondása szerint a menekülések során mindig vitte a tankönyveit, hogy ne törjön meg teljesen a tanulmányi folytonosság.

Salem Abumustafa 20 évesen már a rombolás utáni hétköznapokról beszélt: sátrak, áram nélküli élet, vízért folytatott mindennapi küzdelem. Számára a Rómába érkezés nem pusztán tanulás, hanem reményvisszaépítés is a családja számára.

Mindkét történetben közös a vágy: hogy a szenvedést ne csak túléljék, hanem tanúságtétellé is fordítsák. Gázai diákok Rómában így a saját jövőjükért dolgoznak – és talán mások szemléletét is átformálják.

Te melyik részét látod a legnehezebbnek: az utat, a beilleszkedést, vagy a lelkileg is megterhelő „folytatást”? Én egyre inkább úgy érzem, hogy a tanulmány nem csak fakultáció: életben maradás egyik formája.