Globális egyenlőtlenség: meddig védhető a szupergazdagok politikai befolyása?

A globális egyenlőtlenség már nem csupán gazdasági probléma. Egyre inkább a demokráciák működését, a társadalmi bizalmat és a politikai döntéseket is alakítja. A leggazdagabbak vagyona közben olyan méretűvé vált, hogy egyesek közvetlenül is képesek befolyásolni az adópolitikát.

Kalifornia különös adóvitája

Kaliforniában a választók egy egyszeri, ötszázalékos illetékről dönthetnek. Ez azokra vonatkozna, akiknek vagyona meghaladja az egymilliárd dollárt.

A kezdeményezés támogatói szerint az intézkedés akár 100 milliárd dollár bevételt is hozhatna. Ebből pótolni lehetne a szövetségi egészségügyi támogatások egy részét.

A terhet hozzávetőleg kétszáz rendkívül vagyonos ember viselné. Sergey Brin, a Google társalapítója már jelentős összeget költött az ellenkampányra.

Ez jól mutatja, milyen különös helyzet alakult ki. Egy milliárdos számára az ellenállás költsége eltörpülhet a lehetséges adófizetés mellett. A kérdés mégis politikai természetű: képes-e a társadalom korlátokat szabni a szupergazdagoknak?

A vagyonkoncentráció demokratikus ára

Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász szerint új nemzetközi intézményre lenne szükség. Egy ENSZ-hez kapcsolódó egyenlőtlenségi panel rendszeresen vizsgálhatná a vagyonelosztás hatásait.

Az elképzelés mögött egy egyszerű felismerés áll. A növekvő vagyoni különbségek nem maguktól alakulnak ki. Adópolitikai döntések, gyengébb munkavállalói jogok és dereguláció is erősítheti őket.

2000 és 2024 között a világ új vagyonának 41 százaléka a leggazdagabb egy százalékhoz került. A legszegényebb ötven százalék mindössze egy százalékot kapott.

A brit adatok hasonló irányt jeleznek. A leggazdagabb családok részesedése az ország gazdaságához képest évtizedek alatt látványosan nőtt. Ez már nem egyszerűen magánvagyonról szól.

Lehet-e nemzetközi válasz a problémára?

A brit kormánynak ezért a szupergazdagok megadóztatása mellett nemzetközi reformokat is támogatnia kellene. Ilyen lehet az adóelkerülés visszaszorítása, az adósságkönnyítés és a rejtett pénzmozgások ellenőrzése.

A nagyobb egyenlőtlenségű országok sérülékenyebbek a demokratikus visszalépéssel szemben. A társadalmi elégedetlenség könnyebben fordulhat autoriter politikai irányba.

A vita közben nem feltétlenül kell elmérgesíteni az Egyesült Államokkal fennálló kapcsolatokat. A digitális adók és a kereskedelmi fenyegetések komoly nézeteltéréseket okozhatnak. A nyílt konfliktus azonban nem az egyetlen válasz.

A globális egyenlőtlenség kezeléséhez végül nemcsak új adók, hanem politikai bátorság is kell. A legfontosabb kérdés talán az, hogy a választók képesek-e visszaszerezni a döntések feletti ellenőrzést.