Az egyenlőség álmodatlan mitosza a vadász-gyűjtő társadalmakban
A vadász-gyűjtő kultúrákban általában feltételezzük, hogy az egyenlőtlenség és az önzés hiánya jellemzi a társadalmi viszonyokat. Ez a kép azonban sokkal inkább mítosz, mint valóság, ahogyan egy új antropológiai vizsgálat is kimutatta.
Chris von Rueden, a Richmondi Egyetem antropológusa és Duncan Stibbard Hawkes, a Baylor Egyetem kutatója áttekintették a létező adatokat, és arra a következtetésre jutottak, hogy a feltűnő egyenlőtlenség nem feltétlenül az egalitárius éthosz eredménye. „Nincs olyan társadalom, ahol igazán egyenlőtlenség van,” fogalmaz meg von Rueden. A permacultura kutatók szerint a látszólagos egyenlőség gyakran gyakorlati vagy még önző magatartás eredménye lehet.
A 19. században Friedrich Engels, a marxizmus ismert elismerője, a hagyományos kultúrák egyenlőtlenségéről alkotott nézeteket is felépítette. Azonban a mai kutatók szerint ez a kép túlságosan egyszerűsített. A társadalmi egyenlőség gyakran az egyének személyes döntési lehetőségeinek megőrzése miatt alakul ki, nem pedig ideológiai okokból. Például a Kongói Köztársaságban élő Mbendjele nép egy mosambo nevű panaszeljárást használ, ahol az emberek nyilvánosan kifejezik, hogy a jogukat megsértették.
Egyes kultúrákban a státusz nem hierarchikus struktúrából, hanem a közösségi hozzájárulás és az alázatos magatartás alapján alakul ki. A bolíviai Tsimané nép például a megalázottságot és a segítőkészséget tekinti értékes jellemvonásnak. Ez azt sugallja, hogy az egyenlőség gyakran versengés eredménye lehet, aki a legkönnyebbkezűbb lesz a csoportban.
A University College London antropológusa, Jerome Lewis szerint ez a tanulmány fontos hozzájárulás a meglévő etnografikus példák összefoglalásához. „Az 19. században kialakult ‘nemes barbár’ kép, aki idealizált, elvekkel vezérelt csoportokban él, elavult, szélsőségesen diszkriminatív és torz nézet,” hangsúlyozza. A vadász-gyűjtő társadalmakban is versengés, megkülönböztetés és konfliktuskezelés van, mint bármely más emberi társadalomban.
Ezek a megállapítások azt sugallják, hogy a hagyományos társadalmak sokféle alternatív rendszert dolgoztak ki a magasjófogású országok kultúrájának szervezéséhez képest. Mivel ezek a társadalmak 50 ezer év vagy akár tovább is fennálltak, értékes tanulságokat nyújtanak a társadalmi szerveződés alternatív módjairól. Vajon miként alakíthatnánk át a mai társadalmainkat ezeknek az eredményeknek a fényében?