Szerepvállalás és Szent Jakab ordinariátus: a 70 éves jubileum Héberül élő katolikus közösség Izraelben
Május 2-án Jeruzsálemben, a Notre Dame Centerben ünnepelték a Szent Jakab ordinariátus megalapításának 70. évfordulóját. A szentmisén és a jubileumi programokon mintegy 350 hívő és vendég vett részt, köztük a latin pátriárka, Pierbattista Pizzaballa bíboros is.
Ez az ünnep nem csak évszámokról szólt. Arról is, hogyan lehet a hitet a mindennapok nyelvén, héberül megélni – úgy, hogy közben megmaradjon a katolikus egyház egyetemessége. Kifejezetten izgalmas téma mindenkinek, aki azon gondolkodik, hogyan kapcsolódik össze a héberül beszélő katolikus élet és az egyházi küldetés.
Mit jelent „Egyház héberül” a gyakorlatban?
A Szent Jakab ordinariátus különleges módon jelen van Izraelben. Egyszerre szól a szívhez és a hétköznapokhoz: héberül. Közben pedig nem épít külön szigeteket, hanem kapcsolódik az egyetlen egyházhoz.
A jubileum jó alkalom volt a hálaadásra is. Külön kiemelték a papok, a felszentelt személyek és a világi hívők munkáját, akik az évek során felépítették a közösséget. Szerintem ez a fajta folytonosság adja igazán az ünnepek súlyát.
Fordítás, kísérés, meghallgatás – a hit „mindennapi” formái
A rendezvény napirendje is ezt tükrözte. A liturgia mellett zenei műsor, személyes tanúságtételek és egy dokumentumfilm bemutatója szerepelt, amelyet a Christian Media Center készített.
A jubileumi üzenet lényege egyszerű, mégis nehéz: naponta kell fordítani, kísérni, figyelni és szolgálni. Nem cél külön egyházat létrehozni, hanem Jézus egyetlen egyházát szolgálni – bentről, a közeghez alkalmazkodva.
Ajándék és felelősség: közösség sokféleségben
A Szent Jakab ordinariátus Izrael héberül beszélő társadalmában élő katolikusokat fog össze. Helyben élő keresztényeket, migránsokat, oroszul beszélő csoportokat, és zsidó, illetve nem zsidó származású hívőket egyaránt.
„A hetven év ajándék. És felelősség.” – hangzott el az ünnepségen, amely szerint a közösségek feladata hűségesnek, figyelmesnek és bátornak maradni. Vagyis hallgatni a kor jeleire, gondoskodni a következő nemzedékről, és hidakat építeni hit, párbeszéd és együttérzés felé.
Ahogy a Szent Jakab ordinariátus példája mutatja, a héberül beszélő katolikus élet nem „külön út”, hanem tanulás egymás meghallására. Vajon nálunk, más országokban és közösségekben mennyire van bátorságunk ugyanerre a következetes, napi jelenlétre?