Santurrón: Jesed új koncepcióalbuma és a mercy útja
Szereted, amikor egy zenei projekt nem csak hangokat ad, hanem mondatokat is inté a hallgató felé? A mexikói Jesed zenekar legújabb alkotása, a Santurrón ezt a célt tűzte ki magának. A lemez egy olyan koncepcióalbum, amely explicit módon meséli el egy személy útját a mennyország felé törekvés és a mindennapi élet harcai között. A cím, amely a spanyol santurrón hangzásából építkezik, egy könnyed csipetnyi provokációt visz a vallási témák közé, miközben a Mercy fogalmát járja körbe. Miközben a lemez a szentség felé vezető utat keresi, persze kérdéseket is felvet: hogyan lehet ma egy hívőnek élni a hitet anélkül, hogy elnémulna a nyilvános viták zajában? Santurrón tehát nem csak zene, hanem beszélgetés is – számunkra és önmagunk számára is.
A lemez készítése mögött álló történet maga is érdekes: Fede Carranza, a bandát továbbvivő családi hagyomány vezetője, a tízes évek óta törekedett rá, hogy a történetmesélés legyen a középpontban. A “Santurrón” név hallatán sokakban felidéződik a számos amerikai hagyományban megjelenő konceptuális albumkép. Carranza úgy érzi, hogy az énekesek és a zenészek ma sokszor félreértik azt a fajta nyílt céltudatosságot, amelyet az ilyen projektek megkívánnak. Ő viszont úgy döntött, hogy itt az ideje megmutatni a közönségnek a történetline-t, annak minden árnyalatával együtt. A világítás és a hangszerelés mögött pedig komoly hatások rejtőznek: Kendrick Lamar és Jacob Collier művészete kézzel-szájjában fonódik össze a Santurrón dallamaiban. Ezzel azonban nem arról van szó, hogy a gospelbe mennének, sokkal inkább arról, hogy a modern énekhang és a vallási tartalom találkozzon, s közben a hallgató fel legyen kérdezve.
Hogyan lehet egy mai vallási témát úgy megszólalni, hogy közben ne csak megerősítő propagnandaszerű üzenet legyen? Carranza így fogalmazott: „Meg akarom mutatni a közönségnek, hogy a koncepcióalbumok is lehetnek egyenesek és provokatívak.” A zeneszerző beszélgetésében felvet egy fontos párhuzamot: a klasszikus katolikus témákat ma is aktuálissá lehet tenni, ha a megközelítésünk nyitott marad. És bár a lemez középpontjában a kitartó hit áll, a hangzást nem zárjuk a múlt ruhái közé. A Santurrón hallgatásával mintha egy párbeszéd indulna el: mit jelent ma hinni, és hogyan lehet ezt a hitet élni a mindennapokban?
– Santurrón a vallási témákhoz mérten – a lemez pedig ezt a szellemiséget közérthető, személyes hangon adja vissza. Amikor a dalokról kérdeznek, Carranza jól megfogalmazza a szándékot: „Ma már sokan keverik a hitet a kultúrával.” Így hát a műsor megvalósításakor nemcsak a zenei technikára figyel, hanem a szövegek nyitottságára is. A célja, hogy a hallgató ne csak hallgasson, hanem érezzen és mérlegeljen. Ebből a szempontból Santurrón igazi visszahangja egy kortárs vallási beszélgetésnek.
A lemez egyik központi darabja a Canción Protestante. A szerző Luciferét sem érlelő kérdéskörben sem marad el a keresztény értékrend: a dala a pandémia idején született meg, hogy rávilágítson az emberek kapcsolataira Istennel. A koronavírus okozta bezártság alatt a vallási gyakorlatok átalakultak: virtuális mise, online elmélkedés, Zoom-mise és otthon végezhető böjti gyakorlatok. A törekvés az volt, hogy így is meglássuk, mi marad fenn a hit lényegéből, amikor a megszokott közösségi formák hiányoznak. A dal ezzel egyfajta próféciaként hangzik: mi lesz velünk, ha a megszokott út megszűnik? A megoldás nem a védekezés, hanem a mélyebb reláció keresése Istennel, és a közösség visszatalálása az ünnephez.
Hogyan jut el valaki a hithez, ha a liturgia és a teológia közelsége túlzasz? A dal szövegében a párbeszéd éltető ereje jelenik meg: „Mi az igazi kapcsolatom velem? Jársz-e misére csak azért, hogy ott legyél, vagy a belső kapcsolat a fontos?” A mű a közönség elé tárja a kényes kérdéseket és a személyes megtapasztalást, nem pedig képmutató megoldásokat kínál. A teológiai gondolatok és a kortárs hangzás között egyensúlyi mutatványt hajt végre: modern zenei keretek között nyitott, őszinte beszédre ösztönöz.
A lemez kapcsán gyakran felmerül a kérdés: mit üzen a cím, és hogyan hat a hallgatókra a szóhasználat, a szótagok játéka? A Santurrón szó jelentése sokféleképpen értelmezhető. Carranza szerint a cím egy beszólás is lehet a beszólásokkal szemben. Ha valaki ezt a nevet használja, az nem önmagát dicsőíti, hanem annak a külső kommentárját – és egyben egy figyelmeztetést is tartalmaz: a felszín alatt a fogadalmunk és a bűneink közötti harc zajlik.
A lemez fogadtatása meglehetősen megosztó. Sokszor hallani, hogy a „Santurrón” kifejezés viharokat kavar. Azonban Carranza szerint nem ez a lényeg: „Ez a cím nem énmagamról szól, hanem arról, ahogyan mások látnak.” A mögöttes üzenet az, hogy az elsődleges cél a közös keresés és a kegyelem megtapasztalása. A zenekar közlése szerint a Santurrón a közönségnek szól, hogy merjenek szembenézni a saját gyarlóságukkal, és eztán adhassanak valami nemesebbet. A cím tehát inkább egy vállalás, mint egy ítélet.
A koncertélet sem marad ki a történetből. Carranza elárulta: élőben is szeretné előadni a Canción Protestante-t, amelyet a jövőben, egy 40 ezer fős rendezvényen fognak előrukkolni. A terveik szerint a dal nemcsak a katolikus közösséghez szól majd, hanem a fiatalokat is megcélozza. A művészek és a közönség közötti párbeszéd középpontjában az őszinte bűnbánat és a kegyelem áll: nincs olyan élmény, amely felülírná a hit útját, és nincsen olyan program, amely felülírhatná az istenkapcsolat fontosságát.
A Santurrón sokak szemében a zenei kifejezés és a vallási gondolkodás határát érinti. A lemez fő üzenete az, hogy a kegyelem soha nem egyirányú: mindig kétoldalú. Hogyan lehet ezt megélni a mindennapokban? Carranza szerint a kegyelem nemcsak Istentől érkezik felénk, hanem saját magunk felé is vonatkozik. Minél kevesebb a saját magunkkal szembeni kegyetlenség és minél több a megbocsátás, annál közelebb kerülhetünk az igazi szentséghez. A vallási témájú művészet fontos részét képezi a párbeszéd – és e párbeszéd a Santurrónon keresztül most egy kicsit személyesebb lehet, mint valaha.
Hol marad a hit és a józan ész közti szélvihar? A lemez körüli beszélgetésekben a hallgatókat is megkérik, hogy legyenek kritikusak és nyitottak. A Santurrón olykor kemény tükröt tart, és megkérdezi: képesek vagyunk-e a kegyelmet adni előítéletek nélkül? A dalokban megfogalmazódó kérdéseknek és a szigorú megjegyzéseknek kifejezetten helye van, hiszen a vallási élet sem egy könnyű út. És a zene, amely ezt az utat kíséri, nemcsak a gondolatokat gazdagítja, hanem érzelmi mélységet is ad.
Végül talán az egyik legfontosabb kérdés az, hogyan fogadják a közönség a cím által sugallt humoros merészséget. A Santurrón megkapta a maga kritikáit, hogy talán túl merész a szóhasználat. Carranza azonban úgy véli, hogy a provokatív cím a megküzdés és a megerősítés kettősét hordozza. Ha valaki azt mondja, hogy santurrón vagyok, akkor legyen az a válasz: rendben, legyen így. De a tartalom be kell bizonyítania, hogy a kegyelem forrása nem csupán egy oldalról érkezik.
Lehet-e himnusz a modern 21. század vallási beszéde ebben a formában? A Santurrón arra bátorít, hogy a hit ne legyen egy múló divat, hanem egy aktív, mindennapi út. A lemez hatására talán elgondolkodunk azon, hogyan lehet szeretetben, türelemmel és mélyebb felelősségtudattal élni. S a végén felmerül a kérdés: te mit adnál oda a kegyelemért cserébe, és mit adsz cserébe érte? Szerinted tényleg ez az irány a jövő? vagy talán van egy másik út, amelyet a Santurrón megnyit számodra? Érdekes lesz látni, merre mozdul tovább ez a történet.