A Latina menekülttábor története: út a félelemtől egy új életig

A Latina menekülttábor sok ezer kelet-európai család számára jelentette az első biztonságos állomást a hidegháború idején. Darius von Güttner Sporzyński professzor gyermekként érkezett ide Lengyelországból. Története évtizedekkel később visszavezette őt Olaszországba.

Egy tábor két világ között

A Roberto Rossi Longhi menekülttábor 1957-ben nyílt meg Latina közelében. Róma délkeleti részén, mintegy 72 kilométerre működött. Huszonkét év alatt körülbelül 100 ezer ember fordult meg ott.

A tábor nem végleges otthonnak épült. Átmeneti helyet adott azoknak, akik elhagyták a szovjet blokk országait. A legtöbben az Egyesült Államokba, Kanadába vagy Ausztráliába készültek.

A professzor családja akkor érkezett, amikor ő még csak kora tinédzser volt. Emlékei töredékesek. Éjszakai utazásokra, őrökre, térképekre és útközbeni étkezésekre emlékszik.

Szülei a gyerekeknek azt mondták, hogy kirándulni mennek. Így próbálták megóvni őket a veszély valódi súlyától. A jugoszláv–olasz határ átlépése után azonban már mindenki érezte a megkönnyebbülést.

Barátságok az ismeretlenben

A Latina menekülttábor lakói különböző országokból érkeztek. Mégis hasonló veszteségeket hordoztak. Elszakadtak otthonuktól, barátaiktól és korábbi iskolájuktól.

A fiatalok között gyorsan kialakultak új kapcsolatok. A közös tapasztalat bizalmat teremtett. A professzor szerint olyanok voltak, mint egy nagy, sokszínű közösség.

„Két világ között éltünk” – idézte fel. Már távol voltak a korábbi veszélytől. Az új élet biztonságát azonban még nem érték el.

Ausztrália és az újrakezdés

A család néhány év után Ausztráliába költözött. Ez újabb nehézségeket hozott. Meg kellett tanulniuk angolul, munkát kellett találniuk, és új közösséget kellett építeniük.

Ez a menekültek olaszországi átmeneti táborának tipikus története volt. A biztonság csak az első lépést jelentette. Az otthon érzését később kellett megteremteni.

Talán éppen ez teszi különlegessé a professzor életútját: egykori menekültként később történész és egyetemi vezető lett. Az ausztrál katolikus egyetem római campusának akadémiai igazgatójaként visszatért Olaszországba.

Miért fontos emlékezni?

A Latina menekülttábor már bezárt, a hidegháború pedig történelem lett. A menekülés és az újrakezdés kérdése azonban ma is velünk maradt.

A migránsok gyakran számokká válnak a hírekben. Mögöttük azonban mindig személyes történetek állnak. Családok, félelmek, remények és hosszú várakozás.

A professzor szerint a befogadás az emberi történet része. Szavai arra emlékeztetnek, hogy a múlt nem olyan távoli, mint hinnénk. Vajon képesek vagyunk ma is meglátni az embert a statisztikák mögött?