Mi következik a következő lépés? – Mit tehet a Labour, és miért nem elég a “minden mindegy”

Nem az a kérdés, hogy ki jön Keir Starmer helyére. A valódi fordulópont az, hogy mi történik ezután. Most ugyanis komoly a hangulatromlás a Labour oldalán: a helyi választások előtt sötét felhő borul a párt körül. Ilyenkor a “vészben keresek mentőt” hozzáállás csak tüneti kezelés.

A Labour helyi választási veszélye valójában nem csak kampánylogisztika. Az országnak válságos a közege, és a párton belül is látványos a feszültség. Közben van egy furcsa előnyük: három év és nagy, 165 fős munkatöbbség. Ha ezt félretolják, később sokkal nehezebb lesz újraindítani a folyamatot.

Válságidő: amikor már nem elég csak “nyugtatni”

A költségviselés már mindennapi téma: energia, üzemanyag, élelmiszer és repülés árai együtt tudnak fájni. A nemzetközi helyzet is terhel: inflációs gondok és a háború gazdasági hatásai nem tűnnek el egyik napról a másikra. Ilyenkor a politikának “harci módba” kell kapcsolnia.

Szerintem az a legveszélyesebb hiba, ha a párt túlságosan óvatos lesz. Nem azért, mert az óvatosság rossz. Hanem mert a túlzott megfelelni-akarás könnyen oda vezet, hogy senkinek sem lesz elég jó. És ettől csak nő a távolság az emberek és a kormány között.

Mit kellene tenni? – Reform csomag, nem PR

A Labour következő lépése akkor lehet hiteles, ha konkrét irányt ad. Több pont is szóba kerül, például a gyorsabb visszatérés az EU-hoz. A Brexit utáni veszteség után már nem elég félúton maradni. A cél az, hogy a párt merjen nyíltan beszélni: miért jó az újra-csatlakozás, és milyen gyors ütemben menne.

Közben gazdaságban is kell sokkhatás jellegű gondolkodás. Példaként felmerül egy egyszeri vagyonadó, ami akár komoly forrást is adhatna beruházásokhoz. A fókusz pedig olyan területekre eshetne, mint a lakhatás, a védelmi képességek és a megújuló energia. Nem varázslat kell, hanem prioritás.

Nyugdíj, adózás és “igazságosabb terhek”

Nyugdíjügyben a költségek jelentősek lehetnek, ha a szabályokat változtatás nélkül tartják fenn. Ha a pénz átirányítható lenne a fiatalok, a családok és akár a szociális lakhatás felé, az több embernek adna valós előnyt. Az adóreformoknál pedig a helyes újraszámolás és a tanácsok bevételének stabilizálása kerül elő.

És itt jön az, amit sokan nem szeretnek: a reformok mindig választanak nyerteseket és veszteseket. De ettől még a bátorság nem opcionális.

Demokrácia és munkaerő: miért számít a rendszerváltó logika?

A politika minősége sokszor nem az egyes ígéreteken múlik, hanem a játékszabályokon. Arányos képviselet felvetése, felsőházi korlátok és politikai finanszírozás tisztítása mind olyan tételek, amelyek csökkenthetik a “csak egyszer nyerünk” jellegű mintázatot.

Munkaerőfronton pedig látszik a nemzetközi verseny: ha az ország lassít, könnyen lemarad. Ilyenkor fontos lehet a vízumpolitika rugalmasabbá tétele az orvosok, mérnökök, kutatók és építőipar területén. A Labour következő stratégiája tehát nem csak belpolitikai, hanem gazdasági versenyképességi kérdés is.

Szerintem a legnagyobb tét az, hogy a párt mer-e valódi irányt vállalni, nem csak személyi váltásokat. Mert ha “csak ki jön”, de nincs “mit csinál”, akkor ugyanott landolunk, csak más névvel. A kérdés így visszacsúszik hozzánk: képes lesz a Labour a bátorságra, amikor a legnagyobb szükség van rá?