Fiatal munkanélküliség: miért csapódik le tartósan a jövődre, és mit lehet tenni ellene

A fiatal munkanélküliség nem csak rossz statisztika. Különösen a 16–24 éveseknél évekre meg tudja rontani a mentális állapotot, és közvetlenül hat a kereseti lehetőségekre. Amikor valaki a pályakezdés éveiben elakad, a lemaradás sokszor nem egy szezon, hanem egy élethelyzet.

Nem véletlen, hogy Alan Milburn ifjúsági munkanélküliséget vizsgáló anyaga nem akar „készen kapott” kormányzati dosszié lenni. A NEET-ek számának növekedése és a munkaerőpiac gyengélkedése együtt elég ijesztő képet ad.

Mit mutatnak a számok: drágul a tétlenség

A teljes munkanélküliségi ráta 5% körül van, de a fiataloknál egészen más a hangulat. A 16–24 éveseknél 16,2% a mutató. Ez emelkedés a tavalyi 14,2-höz képest.

2026 márciusában több mint volt. Ez 89 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Ráadásul nem csak a korösszetétel változott: a NEET-arány 12,5%-ról 13,5%-ra nőtt ugyanebben a sávban.

Érdekes (és kicsit aggasztó), hogy az inaktivitáshoz kapcsolódó ellátásokat igénylők aránya is emelkedett. Majdnem minden kilencedik 18–24 éves ebbe a kategóriába esik.

Mentális egészség és „cliff edge”: nem, nem csak lógásról van szó

Sokszor hallani, hogy a fiatalok „játszanak” a rendszerrel. De ez túl egyszerű sztori. A nézőpontot bonyolítja, hogy a NEET-ek nagy része nem is kap ellátást, vagy egészségügyi okok miatt kap támogatást munka-keresési kötelezettség nélkül.

Ráadásul a jóléti rendszernek vannak „szakadékai”: egy rosszul időzített lépés miatt a fiatal attól tarthat, hogy rosszabbul jár, ha munkát próbál keresni. Szerintem ez a típusú félelem pont akkor működik, amikor a legnagyobb szükség lenne bátorságra.

Miért kell több munkahely, nem több büntetés

Milburn lényege egyszerű: a jóléti kiadások csökkentése nem megy elvonással. Az út inkább az, hogy több fiatalt juttassunk munkahelyhez, vagy legalább olyan képzési lépésekhez, amelyek tényleg „összehangolnak” a munkaerőpiaccal.

Ehhez egy jobb oktatási rendszer kell. Közben a továbbképzésre is rá kell tenni még egy lapáttal, mert a szakképzések sok helyen költségkímélésben szenvedtek.

Nem véletlen, hogy Németországban és Hollandiában alacsonyabb a NEET-arány. Ott a vocational training nem mellékszál, hanem motor.

Rossz időzítés: gazdasági fékek és költségnyomás

A munkahelyek iránti kereslet önmagában is gyenge. Ha a jegybanki döntések nyomán még hűl a gazdaság, a recesszió mindig a fiatalokat üti először. Vagyis hiába a szándék, egy „lassú” gazdaságban a nyílások is ritkábbak.

A bér- és munkaadói költségek emelései szintén nehezíthetik a belépést. Különösen ott fáj, ahol sok fiatal dolgozik, például a vendéglátásban.

Számomra a legfontosabb kérdés az: ha ennyire nő a tétlenség, akkor a társadalom mennyire akarja komolyan venni, hogy ez nem „morális ügy”, hanem munkaerőpiaci és mentális egészség kérdése is? És mi történik, ha ezt tovább halogatjuk?