Barb Wire: a 90-es évek képregényfilmje, ami 2026-ban ijesztően időszerű

Van az a filmes mondás, hogy a képregényadaptációk „először” mindig valami másnál kezdődnek. Aztán egyszer csak előkerül Barb Wire, ami elsőre inkább botrányos 90-es szexfilmnek tűnik. Viszont 2026-ra van benne egy elem, ami meglepően aktuálissá vált: a dystópikus, polgárháborús Amerika és a fasisztoid mintázatok. Nekem legalábbis rázós volt így újranézni.

Miért nem a kasszasikerek kirakatában van a Barb Wire?

A film 1996. május 3-án jelent meg, és korához képest sem futott be igazán. A produkció a forrásanyaghoz képest sokat elvett, majd átszabta a történetet. A sztori középpontjában Barb áll, a „bounty hunter” karakter, aki egy utópia helyett már-már apokaliptikus jövőben mozog.

A gond az, hogy miközben a film igyekszik hangulatot és fordulatokat hozni, a dialógusok gyakran felszínesek. A karakterek pedig sokszor úgy működnek, mint egy jól reklámozott, de gyenge forgatókönyvú bűvészmutatvány: látvány van, logika kevés.

2026-ban miért üt akkorát mégis a Barb Wire?

A forrásban (a képregényben) sci-fi és szuperképességek dominálnak, de a mozi ezt mind kiiktatja. A film ehelyett 2017-es, második polgárháború sújtotta világot ad, ahol Steel Harbor „az utolsó szabad város”. És innen jön az a rész, ami ma sokkal többnek tűnik, mint ötletességnek: a hatalom jelmezei és eljárásai.

Az amerikai katonatisztek olyan uniformisokban jelennek meg, amelyek egyértelműen a nácik vizuális világát idézik. A kormány csapatai razziáznak, összegyűjtik az ellenállást, és a film különös hidegséggel mutatja a rendszerszerű elnyomást.

Itt válik a „képregényből lett B-film” váratlan társadalmi tükörré.

Long-tail kérdés: miért hat a dystópia ma jobban?

Az 1990-es években ez az „Amerika szétesik” jövőkép sokkal kevésbé tűnt realisztikusnak. Ma viszont más a helyzet. Barb Wire dystópikus jövője 2026-ban azért ijesztőbb, mert a megosztottság nem csak téma, hanem mindennapi élmény.

És őszintén? Nekem ez az egész nem attól „jövőbemutató”, hogy a film pontosan előre látta volna a valóságot. Hanem attól, hogy egy hangulatot eltalált: mikor lesz normálisból fenyegetés, és mikor csúszik át a propaganda a hétköznapokba.

Szóval amikor legközelebb valaki azt mondja, hogy „ez csak egy régi sexploitation adaptáció”, én csak arra leszek kíváncsi: vajon 2026-ban is ugyanúgy tudjuk-e nézni, vagy már máshol kattannak a részletek?