NATO védelmi költségvetési felülvizsgálat: miért fenyeget az USA a katonai jelenlét átalakításával?
Nemrég Pete Hegseth, az amerikai védelmi miniszter egy NATO-szövetségeseknek szánt, kifejezetten kemény hangvételű beszédben NATO védelmi költségvetési felülvizsgálat ötletét tolta előre. A lényege egyszerű: az USA szerint a kontinens biztonsága közös ügy, de a pénztárcának és a felelősségvállalásnak is annak kell lennie.
Hegseth azt is jelezte, hogy a NATO védelmi költségvetési felülvizsgálat alapján az amerikai haderő jövőbeli szerepe „kétirányú” viszonyról szólhat. Vagyis ha egyes országok lemaradnak a védelmi kiadások céljai mögött, az USA akár változtathat az erőinek elhelyezésén. Ez a téma már nem csak diplomáciai szólam: konkrét kapacitásokról és járőrözési lehetőségekről szól.
„Szabadon utazók” és a kifutópálya dilemmája
Hegseth Brüsszelben NATO-védelmi miniszterek előtt beszélt. Több országot „free riding”-gal, azaz ingyenélő hozzáállással vádolt.
Külön hangsúlyt kapott, hogy tavasszal az USA-nak nem mindenhol engedélyezték az airbase-ek használatát. A konkrét példa: amerikai gépek iráni célpontok elleni bevetése. Szerinte ez közben túl sok helyen „jogi vita” és nyilvános kritika lett.
Őszintén: ezt nehéz tisztán technikai kérdésként kezelni. A hangnem és a feltételek mindig politikai döntésekhez vezetnek.
Long-term célok: 2035-ig GDP arányosan
Az USA elvárása az, hogy Európában fokozatosan növeljék a védelmi kiadásokat. A cél a GDP 3,5%-a 2035-re.
A beszámolók szerint a NATO-tagok túlnyomó többsége tavaly, hágai csúcson elvben fel is vállalta ezt. Kivételként Spanyolországot említették.
Mit jelenthet ez a gyakorlatban?
Hegseth azzal is fenyegetett, hogy a rendszer „bukik vagy repül” jellegű lesz: egyesek „átmennek”, mások nem. Ennek következménye lehet az amerikai csapatok átcsoportosítása.
Felmerült már olyan átalakítás is, amely érintené 150 kijelölt F-16 és F-15 egy részének áthelyezését, plusz kapcsolódó légi eszközöket.
Félelem a megfigyelési képességek csökkenésétől
Az egyik legérzékenyebb pont az, hogy a változások árthatnak a NATO európai térségbeli tengeralattjáró-észlelési és elrettentési képességeinek.
Mark Rutte NATO-főtitkár úgy fogalmazott, Hegseth inkább „nyomást tart” fenn. Közben jelezték: a kölcsönös őszinteségre van szükség, ami ritkán hangzik jól, de sokszor hasznos.
Számomra ez az egész úgy néz ki, mint egy kényszerpálya: mindenki beszél a biztonságról, de a pénz és a hozzáférés szabályai döntenek arról, ki mennyire tud ténylegesen segíteni.
Amíg a NATO védelmi költségvetési felülvizsgálat konkrét mechanizmusai nem tisztázódnak, addig marad a kérdés: a szövetség ereje valóban a költségarányokon múlik, vagy inkább azon, hogy ki hajlandó gyorsan cselekedni válsághelyzetben?