Mi történt Makerfieldben? A Reform párt bukása és a „különleges miniszterelnökök” állandó csalódása

Keir Starmer bunkerben ül, de a valódi kérdés miért nem Nigel Farage az, aki magyarázza el a Makerfield-i kudarcot. A Reform párt egyik legcélzottabb választókerületében teljes vereséget szenvedett. A választás kulcsfigúrája Rob Kenyon volt, akinek korábbi közösségi média aktivitása egyszerűen elfogadhatatlan volt – példaként elég megemlíteni, hogy nyíltan vállalta: „Szexista vagyok, sajnos, de az vagyok.” A nők valószínűleg emiatt nem érezték úgy, hogy egy ilyen ember képviselné őket.

Farage önkéntelen önkritika

Nigel Farage képtelen felismerni, hogy a felelősség személyes. A Makerfield-i eredmény nem véletlen szerencsétlenség, hanem egy mintázat. Aki Nigelhez közel áll, az végül megkapja a „könyv szerinti kezelést”. Amikor a párt megbízatását megvonja Rupert Lowetól, egy tisztogatás következik. A Makerfield-i kudarc pontosan ez – egy olyan folyamat eredménye, ahol a „nem” választása a hűség kérdéséhez mindig meltdown-hoz vezet.

A taktikai szavazás erőödése

A konzervatív, zöld és liberális pártok együttes eredménye elhanyagolható volt. Ez nem véletlen. A „bárki, csak ne a Reform” szavazás valós erővé vált. A választók képesek kiszámítani, kik ellen szavazzak, még ha a propagandanyomtatványok igazságtalanul is támadják őket. Farage pontosan az ellenkezőjét érte el, amit szeretett: ő maga vált a leginkább ellenkezett erővé.

A „különleges miniszterelnök” mítosza

Amikor Andy Burnham nyerte a választást, azonnal megjelent a „rendezett átmenet” kifejezés. Ez a fogalom már több mint egy évtizede csalódást okoz. Boris Johnson „más fajta miniszterelnök” lesz. Rishi Sunak „másképp fog kormányozni”. Starmer „máshogyan csinálja a kormányzást”. Most Burnham „nagyon más fajta miniszterelnök” lesz. A brit politikai osztály már a hetedik miniszterelnöke tíz éven belül, és még mindig azt ígérjik, hogy ez most más lesz. Aki hisz ebben, valószínűleg már korábban is hitt a kriptográfiai milliárdos ajánlatában.

Farage vékony bőre és a kripto-milliárdos

Farage nem tudja elviselni a kritikát – ez már a múltban is nyilvánvaló volt. Amikor kiderült, hogy egy thai kriptográfiai milliárdostól kapott 5 millió fontos ajánlatot, először szomorú elmenekülésbe kezdett. Amikor visszatérte, a nukleáris irritáció nem maradt el. Egy Spectator-díjkorzsolyában egy enyhe viccet sem tudott elviselni, és a „menj a fenébe” kifejezést használta. Ez nem „egyszerű beszéd”, hanem egy olyan személyiség, aki képtelen kezelni akár a legcsekélyebb visszajelzést is.

Mi jön a „rendezett átmenet” után?

Starmer hajlandó volt Burnhamnek tárcaadatot ajánlani – ez olyan, mintha egy parancsnok fél perccel a döntő csata előtt kínálna egy orosz tábornoknak egy kitüntetést. A „rendezett átmenet” kifejezés már annyiszora hangzott el, hogy az sem jelent semmit. A brit választók már tudják, hogy a „más fajta miniszterelnök” ígérete mindig ugyanazzal a csalódással végződik. A kérdés nem az, hogy ki jön Starmer után, hanem hányszor kell még hallani ugyanazt a mítoszt, mielőtt egyszerűen csak elfogadjuk, hogy a rendszer maga problémás – és nem a következő „különleges” vezető fogja megoldani.