Humanoid robotok: a félmaratoni rekordok mögött ott az autonómia

Félmaratont futott egy humanoid robot – gyorsabban, mint az emberi világcsúcstartók. Elsőre talán csak tech-csinnadratta. De ha belegondolsz, hogy tavaly ugyanitt még órákban mértek robotidőket, akkor ez már nem is “apróság”.

Idén a beígért show Pekingen történt, ahol a nyerő gép 50:26-tal ért célba. Ez simán verte a frissen beállított emberi világrekordot, amit Jacob Kiplimo futott 57 perc körül.

Miért üt ekkorát a különbség 12 hónap alatt?

A legizgalmasabb rész nem is az eredmény önmagában. Hanem az ugrás. Tavaly a leggyorsabb robot még 2 óra 40 perc körüli időt hozott. Ehhez képest most fél óra alatt beszélünk.

Az ilyen gyors fejlődés általában azt jelzi, hogy a kontroll, az érzékelés és a mozgástervezés egyszerre javult. Szerintem ez az a pont, ahol a “játék robot” státusz megindokolhatatlanul megszűnik.

Ki építette a győztes humanoid robotot?

A nyerő gépet az Honor készítette, a kínai okostelefon-gyártó, amely eddig is szeretett kísérletezni. Igen: telefonos cég, ami most humanoid robotot küld a világ elé.

Csakhogy jön a csavar. Nem az lett a leggyorsabb robot a pályán, amelyik a “legjobban száguldott”. Egy másik gép 48:19-tel futott, de azt távvezérelték.

A győzelemhez a rendszer egy súlyozott pontozást használt. Ebben külön előnyt kaptak az autonóm teljesítmények. Tehát a verseny nem csak a tempóról szólt, hanem arról is, ki mennyire tud “egyedül” működni.

Autonóm vs. távirányítás: ez volt a valódi mérőszám

A mezőny nagyjából 40%-a autonóm módban futott, a többieket pedig távolról irányították. Nem csupa zökkenőmentes futam volt: akadt robot, ami már a rajtnál elbukott, és olyan is, ami egy akadályba szaladt.

Humanoid robotok esetén ezek a hibák nem meglepők. Viszont az számít, hogy mennyi idő alatt tanulják ki a környezetet.

Fair-e összehasonlítani robotokat és embereket?

Egy őszinte válasz: valószínűleg nem. Más az energiafogyasztás, más az alkalmazkodás, és más a “stratégia” is. De a gép–ember párharcok mindig is izgalmasak voltak.

Gondolj IBM Deep Blue-ra a sakkban, vagy AlphaGo-ra a go világában. Már csak azért is, mert az ilyen meccsek azonnal megmutatják, mennyire lett “valós” a technológia.

Sőt, ha a népi legendákat is beengedjük: ott van John Henry története is. A történet lényege mindig ugyanaz: a gép mellé álló embernek ára is lehet. Nem szó szerint, de a párhuzam kísértetiesen működik.

Amikor humanoid robotok ilyen tempót hoznak, nehéz nem egyszerre izgulni és félni. Izgulni, mert hihetetlen; félni, mert nem tudjuk pontosan, merre tolja majd a világot.

Te honnan néznéd ezt: sportként, mérnöki bravúrként, vagy inkább úgy, mint egy előszobát ahhoz, ami a robotok “valós életében” következik?