Római beton titka feltárul a Pompeii építői helyszínén

A Pompeii közelében található, mintegy 2000 éve a Vesuv-vulkán füstje alá temetett építői műhely újabb ásatásai egyedülállóan szemléletes képet nyújtanak a római építőművészetről és a birodalom konkrétumainak tartósságáról.

A modern Nápoly közelében fekvő Pompeii 79-ben zajló vulkáni kiömlésben pusztult el, de a vulkánikus hamupatak alatt megőrződött, így a mai napig őrzi a korabeli élet több mint ezer éve maradt emlékeit. Az építői helyszín feltárása a 1880-as években kezdődött, majd 2023-ban újabb, jelentős ásatási kampány indult.

A legújabb ásatások során a régészeti csapat egy majdnem tökéletesen megőrzött konkrét műhelyet fedezett fel, amelyben még megmaradtak a falakra készült munkarendek és anyagmennyiségek nyomai. A csapat több betonkezeli eszközt, gyorskémény halmokat és újrahasznosított tetőlapokat is megtalált.

Admir Masic Massachusettsi Műszaki Egyetem professzora szerint a csapat elámulta, hogy a helyszín „kivételesen jól megőrzött volt” és hogy ez lehetőséget kínált arra, hogy megértsék a római konkrét módszereket olyan módon, amit „egyetlen laboratóriumi rekonstrukció sem tud megfelelni”.

„Az anyagok pont ott voltak, ahol a kitörés lefagyasztotta a várost az időben,” mondja Masic. „A tanulmányozás során mintha visszaútottam volna a 79-es évre és mellettük álltam, amikor összekeverték és elhelyezték a betont.”

A csapat által feltártak arra utalnak, hogy a római konkrét készítésével kapcsolatos hosszú ideje fennálló elméletet át kell írni.

A történelmi források szerint a rómaiak kiválózott hajszárított kémény használatával készítették a konkrétet, és a kéményt vízzel keverték meg, mielőtt hozzáadták a többi anyagot, például a vulkánporral.

A Pompeii műhelyben talált, száraz, előre kevert halmok kémiai elemzése azonban azt mutatta, hogy az ókori építők valójában egy forró keverési módszert használtak, amelyben a gyorskéményt, vagy kalcium-oxidot, a többi anyaggal, beleértve a vulkánporral vagy egy pozzolan nevű ásványi anyaggal, aztán csak ezután keverték össze a vízzel, és egy kémiai reakció melegítette fel a konkrét egy részét a sülés során.

„A bizonyítékok azt mutatják, hogy a gyorskémény játszott fő szerepet a szerkezeti konkrétban,” mondja Masic. „A hajszárított kéményt ezzel szemben általában a befejezési vakolatokhoz és falazatokhoz használták, ahol a munkavégzés kényelme és sima felületek voltak elengedhetetlenek.”

A forró keverési módszer egyik előnye, hogy a kémény maradványai, a clastok, a sülés után is megmaradnak a konkrétban, lehetővé téve a repedések és más apró szerkezeti hibák folyamatos önkijavítását.

„Ezek a kémény maradványok kalcium-tárolóként működnek, feloldódnak és újrakristályosodnak a pórusokban és repedésekben, vagy reagálnak a vulkánporral a konkrét mikrostruktúrájának megerősítése érdekében,” magyarázza Masic.

A mai konkrét szakember könnyedén megérthette volna a római konkrét készítési folyamatot Pompeiában, és könnyedén belépett volna a műhelybe és szinte azonnal hozzá is kezdhetett volna dolgozni, mondja. „A kémia ókori, de a mesteremberi művészet felismerhető.”

Ez a felfedezés nemcsak a múltba nyit utat, hanem a jövő építőanyagainak fejlesztéséhez is inspirálhat. A rómaiak eredménye mutatja, hogy a tartósság és a fenntarthatóság nem szükségszerűen ellentétes célpontok – sőt, a megfelelő technikával még a legrégebbi ismert építőanyagok is felüdíthetők és továbbfejleszthetők a mai igények szerint.