Manchesterism és közmű-újratervezés: mit jelenthet a Productive State

Andy Burnham „Manchesterism” víziója most kapott egy új keretet: Productive State címen olyan állami szerepvállalást skandálnak, ami húsz év óta inkább csak vita szintjén létezett. A tervezet lényege egyszerű: a közműveket érintő kudarcokat ne a közönség fizesse meg, hanem az állam okosabban vegye kézbe a döntéseket. És igen, ez visszanyúl a privatizáció 40 éves örökségéhez is.

Szerintem ez azért érdekes, mert a „mindig drágul” érzés sokunk mindennapja. Nem kampányszlogen, hanem egy rendszerhibára utal: mi van akkor, ha a szolgáltatások ára nem az ellátás hatékonyságától, hanem a kinyerhető profittól nő?

Mi az a „privatisation premium”, amitől tart a terv?

A blueprint egyik ütőkártyája a „privatisation premium” gondolata. Ez lényegében egy láthatatlan, de visszavett adó: a háztartások számláiban csatornázódik át a vagyon a befektetők felé. A cikk szerint a kormány pedig később kénytelen különféle támogatásokkal (pl. lakhatási vagy rezsitámogatás) enyhíteni a hatását.

Az érvelés nem azt mondja, hogy minden költség „varázsütésre” olcsóbb lenne állami kézben. Inkább azt, hogy az alap dolgok (tiszta víz, olcsó energia, megbízható közlekedés) túl nagy arányban viszik el a jövedelmet, és ettől az bizonytalanság tartós állapottá válik.

Nyílt vagy csomagolt állami kontroll: nem feltétlen teljes államosítás

Fontos, hogy a „Manchesterism” itt nem feltétlenül a mindenre kiterjedő államosításról szól. A The Productive State szerint hosszú távon több eszköz is létezik arra, hogy a közművek felett nagyobb legyen a közösségi kontroll.

Például nehéz helyzetben az állam be tud avatkozni egy „special administration regime” nevű külön eljárással. Ha pedig egy szolgáltató pénzügyileg stabil, akkor jellemzően „fair market value” szerint kellene átvenni őket—itt kerül képbe a „bonds for shares” (kötvények részvényért) ötlete, amihez törvény is kellene, és valószínűleg jogi vitákat is hozna.

Tech-fejjel gondolkodva: ez olyan, mintha nem egyszerre cserélnél le egy teljes rendszert, hanem modulárisan növelnéd az irányítást. Nem mindig „big bang”, inkább állapotfüggő refaktor.

„Közművek és központi gazdaság”: hogyan lehet ezt helyesen keretezni?

A tervezet szerint a cél egy olyan gazdaság, ahol az élet alapjai jogként kezelődnek, nem pusztán bevételi forrásként. Ez összekapcsolódik azzal is, hogy az állam hogyan „veszi vissza a kontrollt” a rendszer szintjén: intézmények, amelyek a közönségnek felelnek.

És itt jön be a long-tail gondolat: „állami beavatkozás a közművek árazásába és stabilitásába”. Nem hangzik romantikusan, de a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ki dönt a díjakról, mi történik csődközeli helyzetben, és ki viseli a kockázatot.

Burnham körül a piac riasztónak érzi az ilyen lépéseket. Viszont a blueprint szögegyenes válasza az, hogy a közszolgáltatás rendszerének újjáépítése nem ellentéte a fegyelmezett költségvetésnek, hanem annak része lehet. Nekem ez legalább annyira logikusnak tűnik, mint amennyire politikailag kockázatos.

Szóval kérdés marad: a „Productive State” képes lesz-e olyan, mérhető és átlátható kontrollt adni, ami tényleg olcsóbb számlákhoz és stabilabb szolgáltatáshoz vezet—vagy csak új címkét tesz egy régi vitára? Én kíváncsian figyelem, mert a rezsi nem elmélet, hanem napi valóság.