Zsidóság a nacionalizmuson túl: Rosh Hashana üzenete a mai világnak

H1: Zsidóság a nacionalizmuson túl: Rosh Hashana üzenete a mai világnak

Mit jelent ma zsidónak lenni? A közel-keleti konfliktus árnyékában ez a kérdés egyre gyakrabban merül fel, és a válaszok szinte soha nem egyértelműek. A zsidóság, az antiszemitizmus, a cionizmus és a judaizmus keveréke gyakran összezavarja nemcsak a külső megfigyelőket, de magukat a zsidókat is. Érdekes módon pont most, a Rosh Hashana ünnepe adhat egy váratlan választ – de nem a szokásos módon.

A világ ünnepe

Míg sok zsidó ünnep az ókori izraelita történelemre összpontosít, a Rosh Hashana lenyűgözően egyetemes. Nem egy nép születését ünnepli, hanem az egész univerzum és az emberiség teremtését. Az imák szerint Isten minden élőlény bírája, nem csak a zsidóké. A zsidó történelem itt – és talán a legmélyebben itt – az egész emberiség történetévé válik.

Ez a hangsúly különösen fontossá válik egy olyan korban, amikor az amerikai zsidó diskurzus nagy része etnonacionalizmussá vált. Egyesek szerint a zsidó nacionalizmus (vagyis a cionizmus) elválaszthatatlan a judaizmustól. Mások, köztük én is, a Rosh Hashana által kínált univerzalizmusban látják a választ a nacionalizmus kirekesztő logikája ellen.

A „kiválasztottság” útjai

De honnan ered ez a vita? Gyökerei gazdag teológiai és történelmi kérdésekben fekszenek: Mit jelent a zsidóknak „kiválasztottnak” lenni, és hogyan alakult ki a „zsidó népiség” modern fogalma ebből az ötletből?

A „kiválasztottság” gondolatát évszázadokon át értelmezték isteni kegyelmességként, teherként, vagy mint eszményt, hogy az igazságosságot mintázzuk. A zsidóság sokszínűsége azonban messze túlmutat ezen az egységesítő narratíván. A történelem nagy részében nem volt egységes „zsidó nép”. A zsidók olyan különböző helyeken éltek és virágoztak, mint Aleppó, Bagdad vagy Sanaa, mindegyik sajátos gyakorlatokkal, szokásokkal és önértelemezéssel. Gondoljunk csak bele: gyakran hevesen vitáztak egymással, és ritkán képzelték el magukat egyetlen, homogén nemzetnek.

A népiség modern fogalma

A 20. század közepén Amerikában egy új „zsidó népiség” eszméje terjedt el, amelyet olyan rabbik popularizáltak, mint Mordecai Kaplan, a rekonstrukcionista judaizmus alapítója. Ez a zsidókat egy etnikai kollektívaként írta le, és ezzel átvette Louis Brandeis legfőbb bíró amerikai cionizmusának eszméit. A népiség nyelvezete rendkívül sikeresnek bizonyult. Lényegében egy olyan keretet adott, amely összekapcsolta a Holokausztot Izrael államával: a zsidók egy majdnem megsemmisült nép voltak, most visszaállítva földjükre.

De van egy probléma ez az ideológiával: a zsidó identitás középpontjába olyan hitet csempész, amely a legágusztosabb antiszemita nézetek központi eleme, nevezetesen, hogy a zsidók egy egységes, globális csoportot alkotnak közös nacionalista célokkal. Emellett a zsidó kultúrák hatalmas sokszínűségét leegyszerűsíti egy olyan nacionalista identitásra, amely összhangban van az európai, általában askenázi zsidósággal.

Rosh Hashana alternatívája

A Rosh Hashana pontosan erre emlékeztet minket. Ezen az ünnepen a zsidók nem egyetlen nép születését ünneplik, hanem a világ teremtését. A kép tág: Minden teremtmény egy Teremtő előtt halad el, minden lényt megítélnek, minden élet számít.

Ez a látomás aláássa a hamisan homogén népiség szűk kereteit. Emlékeztet bennünket, hogy a zsidó történelem összefonódik az egész emberiség történetével – hiszen a zsidók mindig is az emberiség részei voltak. A Tóra egy bölcsesség hagyomány, amely zsidó formában őrződött meg, és amelyet kapcsolatban kell tesztelni, alkalmazni, megosztani és élni a világ többi részével.

Judith Plaskow feministák klasszikus „Újra a Sínai-hegyen” című művében a patriarchális kiválasztottság fogalmát kritizálja, és a zsidó identitást egy szélesebb tapétában lévő szálként látja. Judith Butler pedig az „elvált utak” gondolatát fejleszti ki, azt állítva, hogy a zsidók „visszafordíthatatlan heterogenitásban” élnek. A diaszpóra nem egy olyan probléma, amelyet a nacionalizmuson keresztül kell megoldani – mondja Butler – hanem a zsidó etikai élet lényege.

Ez nem a zsidó identitás elhagyása. Éppen ellenkezőleg, a judaizmus leggazdagabb rétegeinek a visszaszerzése. A zsidó virágzás a legjobban a szomszédokkal folytatott párbeszédben és az etikai gyakorlatok mindennapi életre alkalmazásában történt.

Idén, miközben a zsidók a világ minden táján összegyűlnek a Rosh Hashanára, talán itt az ideje elengednünk azokat a mítoszokat, amelyek már nem szolgálnak minket. Kérdezzük meg, hogy a „népiség” az-e az alap, amit mi akarunk. Hogyan tudnánk visszaszerezni egy olyan judaizmust, amely egyszerre speciális és egyetemes, különálló és kapcsolódó, helyi és globális? Vajon nem az lenne a cél, hogy egyetlen „nép” legyünk mások felett, hanem hogy közösségek a közösségek között legyünk, elkötelezve minden élet virágzása mellett?