Svéd védelem: Miért mond nemet Stockholm az EU biztonsági terveire?

Hogyha azt hinnéd, hogy az EU egységes frontot mutat a védelem és Ukrajna támogatása ügyében, akkor érdemes meghallgatni Svédország védelmi miniszterét, Pål Jonsont. Egy friss interjúban kristálytisztán elmagyarázta, hogy Stockholm miért húzódik el az EU új biztonsági finanszírozási eszközei elől, és miért támaszkodik inkább a NATO-ra. Érdekes képet fest egy olyan országról, amely friss tagként már az ötödik legnagyobb támogatója Ukrajnának – de nem örül ennek.

Az EU helyett a NATO: Svédország prioritásai

Jonson határozottan utasította el az Európai Bizottság nagyobb szerepvállalását a közös védelmi beszerzésekben. A miniszter kifejezetten megemlítette az újonnan bevezetett, 150 milliárd eurós SAFE (Security Action for Europe) alapot, amelybe Svédország nem kíván belépni.

„Nem vagyunk részei a SAFE-nak” – mondta, hozzátéve, hogy Stockholm számára a NATO Support and Procurement Agency (NSPA), az Organisation for Joint Armament Cooperation (OCCAR) vagy az European Defence Agency (EDA) sokkal megbízhatóbb partnerek a közös hadiipari beszerzésekben. „Nem látom a Bizottság szerepét a közbeszerzésekben. Ennek a szerepnek az EDA-nak kellene lennie.”

Ez a kijelentés nem csupán egy technikai preferenciáról szól. Arra utal, hogy a frissen NATO-tag lett Svédország számára a transzatlanti szövetség eszköztára és folyamatai hitelesebbek és hatékonyabbak, mint az EU által felállított új keretek. Ez egy fontos jel a jövőbeli európai védelempolitikai együttműködésekről.

„Nem mindenki teszi a pénzét oda, ahol a szája jár”

A védelmi miniszter nem restellt kimondani a névnek is nevezetes dolgot az európai partnerekkel kapcsolatban is. Éles kritikát fogalmazott meg azokkal szemben, akik elmaradnak Ukrajna katonai és pénzügyi támogatásában.

„Nem minden ország teszi oda a pénzét, ahova a szája jár, amikor Ukrajna támogatásáról van szó. Ez zavar” – mondta őszintén Jonson.

Kiemelte, hogy a teher főleg az északi országok, a balti államok, Németország és a Hollandia vállán nyugszik. Svédország jelenleg a világ ötödik legnagyoki támogatója – egy olyan pozíció, amelyet Jonson szívesebben látna máshol. „Inkább azt szeretném, ha Svédország az alján lenne, nem a csúcson” – tette hozzá. Bár konkrét országokat nem nevezett meg, egyértelmű, hogy az olyan déli tagállamokra gondolhatott, mint Olaszország és Spanyolország, vagy akár Franciaország, amelyek a GDP-jük arányában jóval kevesebbet adnak Ukrajnának.

Felkészülés egy változó geopolitikai környezetre

A beszélgetés során Jonson egyre fontosabb témát is érintett: az Egyesült Államok szerepváltását. Európának fel kell készülnie arra, hogy az USA fokozatosan csökkentheti jelenlétét a kontinensen, ahogy a figyelme egyre inkább az Indo-Pacifikus régióra koncentrálódik. Ez nem jelenti az Article 5-ös védelmi garancia megszűnését, de növeli az európai felelősséget a hagyományos megfélemlítés terén.

Jonson szerint az európaiaknak önállóan kell fejleszteniük olyan képességeiket, mint az űrbeli eszközök, a nagy hatótávolságú támadófegyver-rendszerek és a léli szállítás. Ezek olyan területek, amelyek felépítése a legtöbb időt igényli, de elkerülhetetlenek a jövő biztonsága szempontjából. Svédország ezt komolyan veszi: Jonson megerősítette, hogy az ország felgyorsítja katonai felépítését, hogy elérje a NATO által új kitűzött védelmi kiadási célokat.

Mindez azt sugallja, hogy Svédország nem csak formálisan lépett át egy szövetségből a másikba. Hanem stratégiai döntéseket hoz, amelyek meghatározzák, kivel és hogyan kívánja biztosítani saját és az európai biztonságát a következő évtizedekben. A kérdés az, hogy vajon más európai fővárosok is hasonló következtetésekre fognak jutni, vagy továbbra is az EU bonyolult mechanizmusaira támaszkodnak?